KezdőlapKözéletDömötör: több millió embernek segítséget jelentő döntések születnek a nemzeti konzultáció alapján

Dömötör: több millió embernek segítséget jelentő döntések születnek a nemzeti konzultáció alapján

-

A nemzeti konzultáció eredményei alapján olyan döntések születnek majd, amelyek nagy és érezhető segítséget jelentenek több millió embernek. A kormány ezeket a döntéseket már előkészítette és hamarosan meg is hozza – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Dömötör Csaba azt mondta: az adók csökkentésén és a családok támogatásán alapuló kormányzati politikának erős támogatottsága van a nemzeti konzultáció eredményei alapján. Egyetértés van abban, hogy a koronavírus-járvány után nem tér vissza a rendes kerékvágásba az élet, ezért egyszerre kell védeni a munkahelyeket, támogatni a családokat, fenntartani a biztonságot. Emellett biztosítani kell, hogy az ország jövőjéről szóló legfontosabb döntéseket „mi magunk hozzuk, ne pedig mások”.

A konzultáció azt is megerősítette, hogy a járvány utáni gazdasági növekedésből minden generációnak és társadalmi csoportnak részesülnie kell – tette hozzá. Hozzáfűzte: először a hitelmoratóriumról várható bejelentés és bár a bankok nem szeretnék, ha azt meghosszabbítanák, a kormánynak a konzultáció eredményei az irányadók.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítésének is megvan a társadalmi támogatottsága, ezért már csak az 5,5 százalékos gazdasági növekedést kell elérni, ami a mostani adatok alapján megvalósul majd. Az adóvisszatérítés átlagosan több százezer forint pluszpénzt jelenthet a szülőknek – tette hozzá.

Kiemelte: 98 százalékos az egyetértés abban is, hogy a családtámogatásoknak és a munkát terhelő adóknak alkotmányos védelmet kell biztosítani. Dömötör Csaba szerint ez azért van, mert az emberek azt tapasztalták, hogy a korábbi kormányok a válságban először a családtámogatásokhoz és a nyugdíjakhoz nyúltak. Ezzel szemben a jelenlegi kormány úgy jött ki a gazdasági nehézségekből, hogy nem hozott megszorító intézkedéseket és emellett a korábbi foglalkoztatottsági szint is megmaradt, sőt újabb rekordot döntött – hangsúlyozta.
Azt mondta: elsöprő az egyetértés abban is, hogy a minimálbért 200 ezer forintra kell emelni. Ha ez megvalósulna, a jelenlegi kormány idején háromszorosára nőne a minimálbér összege és más bérsávokra is serkentő hatással lenne – fűzte hozzá.

Az államtitkár beszélt arról is: sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nemzetközi szervezetek is belássák, a magyar gazdaságpolitika eredményes. A kormány úgy csökkentette harmadára a munkanélküliséget, hogy közben a gazdaság talpazata stabil maradt – emelte ki.
Szerinte a magyar közélet egyik fontos választóvonala az adókról szóló vita. Míg a kormány folyamatosan csökkentette az adókat – kétkulcsos helyett egykulcsos, 15 százalékos jövedelemadót vezetett be, 9 százalékra csökkentette a társasági adót és a felére a munkát terhelő adókat -, addig az ellenzéki pártok emelnék a jövedelemadót és a társasági adót, valamint bevezetnék a vagyonadót is.

Dömötör Csaba kitért arra is: a kormány nem szeretné, ha politikai aktivista csoportoknak beleszólása lenne abba, hogy neveljék a magyarok a gyermekeiket. Ezt csak a magyar szülőknek van joguk eldönteni – jelentette ki, hozzátéve: az Európai Uniónak erre nem terjed ki a hatásköre, mégis összekeverik ezt az ügyet például a Magyarországnak járó uniós források kérdésével.

Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy a konzultáció ebben a kérdésben is megerősítette a kormányzati álláspontot, de – mint mondta – a jövőben népszavazást is indítanak majd róla.
A nemzeti konzultációs kérdőívet 1 millió 423 ezren töltötték ki.

(MTI)

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW