KezdőlapKékfényElektronikai hulladékot égettek, közérdekű munkára kötelezik őket

Elektronikai hulladékot égettek, közérdekű munkára kötelezik őket

-

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a négy személlyel szemben, akik 2019. augusztus 27-én, egy Fejér megyei cég telephelyén 78 m3 elektronikai hulladékot helyeztek el engedély nélkül.

A vádirat szerint a cég ügyvezetője annak ellenére, hogy a hulladék lerakására, gyűjtésére, tárolására engedéllyel nem rendelkezett, egyik vádlott társával 78 m3 nyomtatott áramkörlapot szállíttatott a cég telephelyére. A helyszínre szállított elektronikai hulladékot a három vádlott két 48 méter hosszú, mintegy két méter széles és fél méter magas sorban szétterítette, majd disznóperzselővel meggyújtotta. A keletkezett tüzet az állampolgári bejelentésre kiérkező tűzoltók oltották el. A nyomtatott áramkörlapok és az égetésből visszamaradt körülbelül 5 m3 égetett anyag veszélyes hulladéknak minősül. A vádlottak a hulladék szállítását és tárolását, mint hulladékgazdálkodási tevékenységet hulladékgazdálkodási engedély nélkül végezték. Az ügyészség vádiratában a terheltekkel szemben tárgyalás mellőzésével közérdekű munkabüntetés kiszabását indítványozta.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Elsőbbség meg nem adása miatt 80 esetben intézkedtek a rendőrök a...

0
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy az elmúlt héten az előzés szabályainak megszegése miatt 14, elsőbbség meg nem adása miatt 80 és...
DunaOnline

FREE
VIEW