KezdőlapKözéletElhunyt Vass Gábor színművész

Elhunyt Vass Gábor színművész

-

Hatvannégy éves korában elhunyt Vass Gábor színművész – tudatta a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) Szinkron Alapszervezete Facebook-oldalán.

 A színművész színházi és filmes szerepei mellett világhírű színészeknek kölcsönözte a hangját több sikerfilmben.
    Vass Gábor 1956. június 23-án született Kömlőn. Gyermekkorát Egerben töltötte, ott folytatta alap- és középfokú tanulmányait. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1974 és 1978 között végezte el Várkonyi Zoltán utolsó osztályának növendékeként.
    A művész diplomája megszerzése után egy évadot a szolnoki Szigligeti Színháznál töltött, 1979 és 1984 között a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. Ezt követően tíz évig, 1994-ig volt a Madách Színház tagja, ezután szabadúszó lett.
    Németh László Galilei című drámájának Ruszt József rendezte veszprémi előadásában a 2000-es évek elején a főszerepet alakította, akkor játszotta el szintén Veszprémben Tevje szerepét is a Hegedűs a háztetőn című darabban. Korcsmáros György győri Egerek és emberek-rendezésében Lennie-t alakította.
    Jellegzetes hangja miatt szinkronszínészként is gyakran foglalkoztatták, több rádiónak és televíziós csatornának is ő volt a hangja. 2005-ig az HBO, 2014-től az AMC csatornahangja, 2012-től a debreceni Best FM, 2016-tól pedig a Retro Rádió hangja volt.
    Több alkalommal szinkronizálta Sean Connery-t, köztük a James Bond-filmekben. Clark Gable magyar hangja volt az Elfújta a szél című alkotásban. Robert de Nirót, Samuel L. Jacksont és Russell Crowe-t is megszólaltatta magyarul, valamint az első Die Hardban Bruce Willis szinkronhangja volt. A kis hableány című Disney-filmben Sebastiannak kölcsönözte hangját.

(MTI)

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Képzési támogatásról szervez előadásokat a kamara

0
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara „A felnőttképzés jelenlegi rendszere és a vállalkozások számára elérhető támogatási lehetőségek bemutatása” címmel tájékoztató fórumot szervez április 30-án 10...
DunaOnline

FREE
VIEW