KezdőlapProgramEsti programmal készül a Bartók színház

Esti programmal készül a Bartók színház

-

A Bartók kamaraszínház nemcsak új programsorozatot kínál ősztől a kultúra kedvelőinek, hanem az évadot is egy különleges kezdeményezéssel indítják.

Mint azt az intézmény elöljáróban írja, hagyományteremtő szándékkal kívánják életre hívni a Bartók éjszakája elnevezésű programot. Az ingyenesen látogatható, egész estés rendezvényt szeptember 10-én tartják 18 órától. Először  a színház előtti téren a programra kilátogató városlakókkal egy közös fotót készítenek, ezzel tisztelegve a 70 éves Dunaújváros előtt. A Jószolgálati Otthon Közalapítvány gondozottjai a színház által már nem használatos, kreatív anyagokból virágokat készítenek, így múlt és jelen sajátos formában kapcsolódik össze és kap új értelmet. A virágokat felhasználva a jelenlévőkkel közösen 70-es alakzatot formálnak. 18:30-kor a helyi Quintia együttes fog koncertezni a színpadon. Az öttagú női csapat, Beke Beáta, Kurina Laura, Németh Irma, Péter Kata, Pocsai Mária főleg népzenei ihletettségű, a klasszikus és dzsessz elemeit magábafoglaló zenét készít. 19:30-kor pódiumbeszélgetés lesz városunk díszpolgárával, Koltai Róbert színművésszel és a szintén színész-rendező húgával, Koltai Judittal, akik gyerekkorukat Dunaújvárosban töltötték. 20:30-kor könyvbemutató és dedikálás lesz: Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba, akik a Hamlear című darab drámaszövegét írták, személyesen beszélnek alkotói munkásságukról, betekintést adnak szerzői műhelyükbe. 21:30-kor ünnepélyes keretek között is emléket állítanak a tavaly elhunyt kollégájuk, Böröcz György tiszteletére, róla nevezik el a stúdióterem színpadját. 21:35-kor interaktív foglalkozást tart Matyi Ágota díszlet- és jelmeztervezővel.  22:30-kor a Bartók táncszínház készül produkcióval. 23 órakor a Quimby zenekar oszlopos tagjaival, Varga Líviusszal és Mikuli Ferenccel lesz közönségtalálkozó. Éjfélkor egy igazi funky pop rock élményről gondoskodik a Madách Színház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház és a Bartók Kamaraszínház művészeiből összeálló Mézing színészzenekar. Az esemény alatt a Dunaújvárosi Állatvédő Egyesület adománygyűjtő és örökbefogadó napot tart a színház előtti parkban.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW