KezdőlapKözéletFelkészülnek a kormányablakok a nagyobb ügyfélforgalomra

Felkészülnek a kormányablakok a nagyobb ügyfélforgalomra

-

Az időpontfoglaló-rendszer tökéletesítésével, az ügyintézők képzésével és kormányablakbuszok „bevetésével” is készülnek a kormányablakok a járványhelyzet enyhülésével járó nagyobb forgalomra – közölte a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős miniszteri biztosa kedden Szegeden.

Domokos Péter, a Csongrád Megyei Kormányhivatalban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a járvány alatt töredékére esett vissza a kormányablakokban az ügyfélszám. Példaként a budapesti Teve utcai kormányablakot emílette, ahol az egyik tavaszi héten 425 ügyfelet fogadtak, míg az előző év azonos időszakában 3140-et. Hozzátette: tíz lejáró személyi igazolványból átlagosan egyet újítottak meg.
Ezt az időszakot a kormányablakokban dolgozók képzésére használták fel, annak érdekében, hogy minél több ügytípusban tudjanak segíteni a hozzájuk fordulóknak – tudatta a miniszteri biztos.

Domokos Péter kitért arra, lényegesen meg fogják hosszabbítani a lejáró okmányok megújítására rendelkezésre álló határidőt, amely jelenleg a veszélyhelyzet befejeztét követően 15 napig tart.
A miniszteri biztos arra biztatott mindenkit, hogy használja a központi időpontfoglaló rendszert, amely az ügyfelek és a kormányablakok számára is kiszámíthatóbbá teszi az ügyintézést.

Augusztustól újabb tíz kormányablakbusz áll majd szolgálatba, így valamennyi megye és a főváros is rendelkezik majd ilyennel. A mobil kormányablakok működése során alkalmazzák a Csongrád megyei gyakorlatot, így előre meghirdetett időpontokban járják végig azokat a településeket, ahol nincs állandó ügyfélszolgálat – közölte Domokos Péter.

mti

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW