KezdőlapKultúraIrodalmi versenyt szervezett a Gárdonyi

Irodalmi versenyt szervezett a Gárdonyi

-

A magyar kultúra napját január 22-én ünnepeljük, immáron 32 esztendeje.  A Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola arról számolt be, hogy ez alkalomból diákjaik egy rövid műsorral készültek az első órában, amelyet a hangosbemondón keresztül közvetítettek a tanulótársak felé. 

Fülöp Dorka, Kiss Angéla, Dombóvári Dominik, Horváth Renátó és Matlag Miranda hívta fel a figyelmet az ünnep fontosságára. A nap további részében a felsős diákok óraközi szünetekben mérhették össze tudásukat. A három főből álló csapatok összesen négy feladatot kaptak. Elsőként a Himnusz első versszakának szavait kellett kikeresniük egy betűhálóból. Ezt követően szintén az első versszakhoz kapcsolódó szavakat kellett megkeresniük „A magyar helyesírás szabályai” enciklopédiában. Harmadikként azt a feladatot kapták, hogy Kölcsey Ferenc és a Himnusz szavak betűiből újabb értelmes magyar szavakat rakjanak ki. Utolsó feladatként pedig Kölcsey Ferenc arcképét kellett kirakniuk apró részletekből. A hat csapat tagjai nagyon lelkesen dolgoztak, és rendkívül ügyesek voltak. Harmadik helyen végzett az 5.a osztály, amelyet Kun-Gerendás Rebeka, Simon Emília Hanna és Somogyi Angelika Kármen képviselt. Második lett a 7. d osztály Kerek Dorka, Papp Eszter és Theisz Zoéképviseletében. A versenyt a 8.d osztály nyerte. Őket Orosz Dániel, Takács Gyula és Végh Márton képviselte.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW