KezdőlapGazdaságKarrierlehetőséget biztosít a papíripari képzés

Karrierlehetőséget biztosít a papíripari képzés

-

Mint már arról tegnap hírt adtunk, szeptembertől nappali képzésen is elindították a Lorántffy Zsuzsanna Technikumban a papíripari képzést, a Vajda-Papír Kft. együttműködésével. 

Vajda Attila, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: a szakképző iskola piacképes tudást és valódi szakmai tapasztalatot kínál, a gyakorlati ismeretek elsajátítására helyezi a hangsúlyt azzal, hogy a tanulók vállalati környezetben, akár leendő munkáltatójuknál tanulhatnak, gyakorolhatnak. A Vajda-Papír számára is eredményes az együttműködés, hiszen a papíriparban is gyorsan változik a technológia, ma már egyre inkább kreatív, gondolkodó, a változásokhoz gyorsan alkalmazkodó munkavállalókra van szükségük. Az újrainduló szakképzés nélkülözhetetlen egy olyan gyorsan bővülő piacon, ahol évről évre látványosan nő a hozzáadott érték, a GDP-hez való hozzájárulás, a foglalkoztatottak száma és a befektetések értéke. Hangsúlyozta azt is, hogy az új papíripari képzés karrierlehetőséget biztosít a régió fiataljainak, erősítve a térség gazdaságát.  A koronavírus-járvány is jelentős változásokat hozott, véglegesen felértékelte például egyes ágazatok, köztük a papíripari cégek szerepét. Ehhez a munkaerőpiacnak is alkalmazkodnia kell, ami elképzelhetetlen a megfelelő szakképzés nélkül, a legmegfelelőbb képzést pedig éppen a Vajda-Papír tudását, munkakultúráját elsajátítva szerezhetik meg a diákok, akik munkájuk után bért is kapnak a cégtől.  Arra is emlékeztetett, hogy a megváltozott globális fogyasztási trendek, a műanyagok visszaszorulása egyre innovatívabb megoldásokat követel a papíripari cégektől is, a gyors fejlődésre pedig a fiatal generáció, a megfelelő szakemberutánpótlás lehet a biztosíték.  További, jelentős támogatást adott a szakképzés újraindításának az is, hogy a koronavírus-járványban felértékelődött az önellátás képességének biztosítása például a higiéniai papírtermékek piacán. A Vajda-Papír termelése fedezi az ország higiéniai papírigényét, ennek fenntartásához azonban jól képzett és megfelelő számú szakemberre van szükség ebben az ágazatban is. A változás folyamatos ezen a területen is, amelynek jelentőségét nem csak a pandémia elleni küzdelem, de a klímavédelem is erősíti, hiszen a háztartásokban is egyre több papírból készült terméket használnak, de a szolgáltató-, az egészségügyi szektorban, az ipari, sőt az agrár területeken is bővül e környezetbarátabb termékek felhasználásának köre.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Dunaújvárosból is várják a jelentkezéseket a „Közlekedik a család” vetélkedőre

0
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintő, megfontolt módon, egymásra partnerként tekintve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az...
DunaOnline

FREE
VIEW