Connect with us

Program

Kérdésessé vált a jövő évi Rockmaraton is

mm

Megjelent

on

Egy közleményt adott ki a Rockmaraton szervező csapata. Mint írják, a járványügyi helyzet, illetve az emiatt elrendelt szigorítások nem túl bíztató jövőképet mutatnak a szakmának, teljes a bizonytalanság a nemzetközi piacon.

Bár más európai fesztiválokhoz hasonlóan nekik is sikerült átrakni az idénre tervezett zenei programok nagy részét 2021-re, azonban nem sok értelmét látják bármilyen line-up bejelentésének, amíg elképzelésük sincs, hogy meddig tart a vírushelyzet, a korlátozás. Azt is írják, hogy idén tízmilliós veszteséget jelentenek az előzetes kiadások, és bár a támogatói csomagok révén közel négymillió forinttal segítették őket a fesztiválozók mérsékelni a mínuszokat, az év végére biztosan fizetésképtelenné válnak. Pályáztak a Nemzeti Turisztikai Ügynökség támogatására, és próbálnak működési hitelt felvenni, ugyanakkor hangsúlyozzák, ha a következő év is így zajlik, és ekkora veszteségeik lesznek, akkor végleg befejeződhet a rendezvény. Azt is írják, egy dologban biztosak: valamilyen formában, ahogyan és amennyiben az aktuális szabályozás lehetővé teszi, ha bármi esély lesz rá, például határzár esetén akár kizárólag magyar bandákkal is, de lesz 2021-ben Rockmaraton.

Megértik, hogy sokan kifejezetten az idei program miatt vettetek jegyet, és senkinek nem maradnak adósa, ezért ha valaki bizonytalan vagy a válság miatt minden forintra szüksége van, akkor 2020. november 30-ig visszaigényelheti a belépőjegye árát. Ugyanakkor arra kérik minden elkötelezett vendégüket, hogy ha megtehetik, akkor tartsanak ki mellettük, támogassák őket az idénre megvásárolt jegyükkel, ami továbbra is automatikusan érvényes 2021-re, feltéve, hogy bármilyen rendezvényt tudnak szervezni. 

Hirdetés