KezdőlapKözéletKiválóan szerepeltek a dunaferres fiatalok a haditorna versenyen

Kiválóan szerepeltek a dunaferres fiatalok a haditorna versenyen

-

A Dunaferr és a Lorántffy középiskola diákjai is részt vettek a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség támogatásával meghirdetett Országos Haditorna Verseny megyei döntőjén.

A Dunaferr iskola közszolgálatis diákjai, Killer Kilián Zsolt és Tóth Márk Károly, valamint Szabó Ádám Levente igen szép helyezést értek el. Mint arról a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum beszámolt, Körmendi János és Fehéri Tamás oktatók felkészítése után fiataljaink a bajtársiasság és az egymásért küzdés ékes bizonyítékát mutatták be, amikor a négyfős csapatok versenyén egy csapattársuk kiválása miatt hárman, erejüket megfeszítve, a negyedik helyet szerezték meg.

A versenyen tájfutásból, figyelésből, tájékozódásból, távbecslésből, kézigránát hajításból, légpuska lövészetből, honvédelmi totóból, elsősegélynyújtásból, akadálypálya leküzdéséből, és fegyveres váltófutásból mérettették meg magukat.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Dunaújvárosból is várják a jelentkezéseket a „Közlekedik a család” vetélkedőre

0
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintő, megfontolt módon, egymásra partnerként tekintve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az...
DunaOnline

FREE
VIEW