KezdőlapKultúraKoncertélmény otthon

Koncertélmény otthon

-

Raktárkoncert a könnyűzenei ipar támogatására

A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat, a Raktárkoncert felvételei már augusztus közepe óta zajlanak, szeptember 21-étől pedig bárki saját otthona kényelméből élvezheti a közel 200 koncert bármelyikét. A projekt egyik koordináló cégcsoportjának, a Lounge Groupnak köszönhetően, a közvetítések kezdetéig sem marad senki tartalom nélkül, a produkció honlapján és közösségi médiafelületein bepillanthatunk a kulisszák mögé.

„Egy magyar nyár sem telhet el koncert nélkül” – mondta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A Raktárkoncert-sorozat olyan kikapcsolódási lehetőséget jelent, amely segítségével a zenészek az elmaradt koncertjeiket online pótolhatják, rajongóik pedig járványhelyzetben is biztonságosan szórakozhatnak. A különleges raktárépületekben készült felvételeken közel 200 előadó áll színpadra, köztük zenei legendák, fesztiválzenekarok és a mulatós zene jeles képviselői, egyenként 45 perces koncertet adva. A bulik helyszíni közönség nélkül zajlanak, kizárólag a technikai személyzet jelenlétében rögzítik az előadásokat.

A Raktárkoncert-felvételek az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában folyamatosan válnak majd elérhetővé. Az első előadások már szeptember 21-étől megtekinthetők – végigbulizhatók – lesznek, ezt követően a tervek szerint egészen november végéig érkeznek majd folyamatosan az új koncertek. A felvételek megtekintéséhez csupán egy díjmentes regisztrációra lesz szükség a mindiGO TV mobilapplikáción, és máris elérhetővé válik többek között Keresztes Ildikó, az EDDA vagy épp Tóth Gabi koncertje.

A raktárkoncertek nyilvánosságra kerüléséig sem maradnak tartalom nélkül a zenekedvelők, hiszen a Lounge Group ügynökség jóvoltából számos értékes tartalom válik elérhetővé a kulisszák mögül. A cégcsoport a Raktárkoncert-sorozat látványvilágának kialakítása mellett a koncertfelvételek technikai véglegesítésében és kommunikációjában is oroszlánrészt vállal, amelynek köszönhetően a rajongók bepillantást nyerhetnek a legfrissebb kulisszatitkokba. A fellépőkről készült fotók, videók, exkluzív tartalmak és a sztárok folyamatosan bővülő listája a raktarkoncert.hu oldalon és a produkció hivatalos Facebook és Instagram oldalán tekinthetők meg. A Lounge cégcsoport már több, hasonló komplex produkciót vitt sikerre, többek között rendezvényes területen, ilyen volt például az MVM Zenergia első online sugárzott, komolyzenei koncertjének megvalósítása is. 

A Raktárkoncerttel kapcsolatban szinte mindenki egyetért azzal, hogy a hazai könnyűzenei paletta sokszínűségét új, online platformon bemutató megoldás egyedi a maga nemében és várhatóan a zenerajongóknak is különleges élményt nyújt majd. Noha világszerte kísérleteznek hasonló megoldásokkal, az innovatív magyarországi módszer egyszerre képes a zeneipar támogatására és a rajongók járványhelyzet-kompatibilis szórakoztatására. A különleges virtuális színpad lámpái tehát hamarosan felkapcsolódnak, az egyedülálló koncertek pedig beköltöznek az otthonokba.

A  Raktárkoncert-sorozat közel 200 fellépőjéből akik már színpadra léptek: Balázs Fecó, Tóth Gabi, Tóth Vera, Demjén Ferenc, Skorpió, Edda, Neoton Família, Charlie, Tátrai Band, Mobilmánia, Radics Gigi, Török Ádám és a Mini, Zorán, Dinamit, Ganxsta Zolee és a Kartel, Magna Cum Laude, Hobo, Hooligans, Emelet, Besh O Drom, Aurevoir, Rúzsa Magdi, Keresztes Ildikó.

Raktárkoncert galéria

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW