KezdőlapGazdaságLakásfelújítási támogatásra lehet pályázni

Lakásfelújítási támogatásra lehet pályázni

-

A kormány terveivel összhangban a gyermeket nevelő családok lakhatási körülményeinek javítása, a hazai lakásállomány megújulásának ösztönzése és az építőipari ágazat fehérítése érdekében a központi költségvetésből vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásként otthonfelújítási támogatás vehető igénybe.

A támogatás keretében az állam az ingatlan felújítási költségeinek 50 százalékát, akár 3 millió forintot is visszatéríthet. Erre a lehetőségre hívja fel a dunaújvárosi polgárok figyelmét a Fejér Megyei Kormányhivatal. Mint azt részletezik, a támogatást a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő igénylő (azonos lakóhellyel rendelkező házastársak vagy élettársak közösen, együttes igénylőként) igényelheti. Az igénylés feltétele, hogy az igénylők saját, vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeket neveljenek háztartásukban és valamennyiük lakóhelye legalább egy éve a felújítással érintett lakás legyen, amelyben együttes tulajdoni hányaduk eléri a legalább 50 százalékot. Lakóhelynek a lakcímet igazoló hatósági igazolványon lakóhelyként feltüntetett cím fogadható el, a tartózkodási hely címén lévő lakás felújítására a támogatás nem vehető igénybe. Az egy éves lakóhelyre vonatkozó kitétel alól kivételt képez a magzat, illetve az egy évnél nem régebben született gyermek, valamint, ha a támogatással érintett lakás tulajdonjogának megszerzésére, vagy az igénylő, illetve kiskorú gyermekei tulajdonában lévő telken felépült lakás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére a támogatási kérelem benyújtását megelőző egy éven belül került sor. A támogatás Magyarország területén fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban lakás vagy lakóház fő rendeltetés szerinti jelleggel nyilvántartott ingatlan, valamint tanya vagy birtokközpont jogi jelleggel nyilvántartott ingatlan lakáscélú épületeire vehető igénybe. A támogatás további feltételeit kormányrendelet határozza meg. A támogatás 2021. január 1-től 2022. december 31-ig igényelhető. A támogatási kérelem, a kitöltési útmutató és a részletes tájékoztató a Magyar Államkincstár honlapján található.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW