KezdőlapDunaferrMegint két részletben fizeti a béreket a vasmű

Megint két részletben fizeti a béreket a vasmű

-

Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettese egy újabb levélben tájékoztatja a vasmű munkavállalóit arról, hogy a novemberi béreket is két részletben fizetik ki.

A levélben azt írja, a vírusjárvány nem csökkent, és az ebből fakadó válsághelyzet tovább súlyosbodott. Ugyanakkor ebben a helyzetben két kiemelkedő partnerük tovább rontotta a helyzetüket, pedig együttműködésük esetén még a válság ellenére is több hónapra biztosított lenne a teljes bér fedezete, és az ISD Dunaferr Zrt. időben, teljes összegben tudna fizetni. A levélben elsőként említi, hogy a Dutrade Zrt-ben az elmúlt években jelentős összegű eredménytartalék halmozódott fel, melyet osztalék formájában ki lehetne fizetni. Az erre vonatkozó eljárást szeptemberben megindították, de a szükséges együttműködés hiánya miatt már bírósághoz fordultak. A szén és koksz szállítás területén is probléma van, ahol a partner a hosszú évek gyakorlatát felrúgva korlátozza a kokszellátást.

Ezen okokat említve arról tájékoztatják a munkavállalókat, hogy december 10-ig minden munkavállalónak, akinek a nettó jövedelme nem éri el a 200 ezer forintot, a teljes összeg kifizetésre kerül. A többi munkavállaló nettó jövedelmének 50 százaléka, de minimum 200 ezer forint kerül kifizetésre. A fennmaradó járandóságot december 28-ig teljesíti a munkáltató. Az idei pulykapénz kifizetésére jövőre kerül sor.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW