KezdőlapKözéletNemzeti konzultáció - Már 725 ezren töltötték ki a kérdőívet

Nemzeti konzultáció – Már 725 ezren töltötték ki a kérdőívet

-

Változatlanul óriási az érdeklődés a nemzeti konzultáció iránt, már 725 ezren töltötték ki a kérdőívet – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár elmondta: még három hét van az augusztus 15-i feladási határidőig, de már most is egyértelmű, hogy a mostani nemzeti konzultációban – a korábbiakhoz hasonlóan – rengetegen vesznek részt, ami erős támaszt adhat a jövőbeni kormányzati döntésekhez.

Hozzátette: a korábbi konzultációkhoz képest valamivel magasabb az internetes kitöltések száma, de a magyarok túlnyomó része postán küldi vissza a kérdőívet.

Dömötör Csaba úgy értékelt: Magyarország változatlanul eredményesen tartja magát a járvány elleni küzdelemben, de szerte a világon „ennél azért komorabb a kép”, hiszen 15 millióhoz közelít a fertőzöttek száma, miközben legalább 600 ezren hunytak el a járvány következtében.

Elmondta: a Magyarországnál nem sokkal nagyobb Hollandiában a napi esetek száma 50-ről 150 fölé emelkedett, miközben hazánkban ez a szám nyolc, az elhunytak száma pedig 100 ezer főre vetítve Hollandiában 36, Magyarországon hat. Hozzátette: Romániában eközben megdőlt az egy nap alatt diagnosztizált esetek száma, és a halálozások rekordja is.

Az államtitkár szerint ezért most a fő cél a vírus behurcolásának megakadályozása, ezért kellett korábban beutazási korlátozásokat elrendelni.

Kiemelte: a nemzeti konzultációban az egyes korlátozó intézkedésekről – így például a maszkviselésről vagy az idősek bevásárlási sávjáról – is elmondhatják az emberek a véleményüket.

Dömötör Csaba a kérdőív kitöltésére bíztatva hangsúlyozta: ha megérkezik a járvány második hulláma, akkor újra nagy összefogásra van szükség, és arra is, hogy a kormány tudja, melyek az igazán támogatott intézkedések, hiszen ennek ismeretében lehet jó és gyors döntéseket hozni.

Kérdésre válaszolva az államtitkár komoly eredménynek nevezte az EU-csúcson született megállapodást, mert mint mondta, komoly plusz pénzeket sikerült szerezni, és sikerült megvédeni a nemzeti büszkeséget is.

„Az a reményünk, hogy ezzel a megállapodással valóban elindulhat a gazdasági károk helyreállítása, és mindezt politikamentesen, igazságosan és a méltányosan lehet megtenni” – fogalmazott.

Kiemelte: a magyar miniszterelnök az eredeti javaslatokhoz képest három milliárd euróval, azaz mintegy ezer milliárd forinttal több pénzt harcolt ki, ami azért is nagy dolog, mert a britek kilépésével kevesebb lesz a befizetés. Azt is sikerült elérni – folytatta – hogy a Magyarországnak járó támogatások folyósításának kérdését ne kössék össze politikai feltételekkel. Csak pénzügyi ellenőrzésről lehet szó, így lehet elkerülni, hogy jogállamisági álcával pénzeket vegyenek el a kelet-európai országoktól – hangsúlyozta.

Dömötör Csaba jó hírnek nevezte azt is, hogy a Nyugat-Balkán integrációjára és a keleti bővítésre is több forrás áll majd rendelkezésre.
Az államtitkár kérdésre válaszolva helytállónak nevezte azokat a sajtóinformációkat, miszerint Angela Merkel, német kancellár ígéretet tett a magyar miniszterelnöknek arra, hogy év végéig lezárja a német elnökség a 7-es cikkely szerint eljárást Magyarországgal szemben.

mti

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW