KezdőlapKultúraÖko-tudatos társuláshoz csatlakozott a Bartók színház

Öko-tudatos társuláshoz csatlakozott a Bartók színház

-

Öko-tudatos, zöld színházi társulást hoztak létre az ország intézményei, amelyhez a Bartók Kamaraszínház is csatlakozott, a dunaújvárosi társulatot Csadi Zoltán színművész képviseli.

Mint arról a Bartók színház beszámolt, ők is kapcsolódtak A Jövő Nézőiért elnevezésű programhoz, amelyet a Miskolci Nemzeti Színház a 2019/2020-as évadban indított el, és amelynek célja a szemléletformálás, a minél több zöld programban való részvétel, a környezettudatosságra törekvés az energetikai működésben, a hulladékkezelés és az üzemeltetés területén, az újrahasznosításra törekvés a művészeti kivitelezés során, az együttműködés zöld szervezetekkel, cégekkel és közös zöld színházi programok megvalósítása, közös fellépés egy öko-tudatos színházi szakmai szervezet létrehozásáért. A zöld színházi társulás nyitott, mások is csatlakozhatnak, akik hasonlóan vélekednek: a színházi működés minden területén szükséges olyan megoldásokat találni, amelyekkel tehetünk a környezetünkért. A csatlakozó intézmények, társulatok, egyesületek közösen határozták meg: törekednek a jelmezek, bútorok, díszletelemek, kellékek újrafelhasználására, a környezettudatos energetikai fejlesztések megvalósulására.

Vállalják minden intézményben egy úgynevezett Zöld Sarok létrehozását. Zöld Nagykövetet neveznek ki, aki a projektért felelős minden intézményben. Bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést az intézmény teljes területén, és egyéb gyűjtőpontokat hoznak létre a közönség-, vagy az üzemi terekben. Legalább évi két alkalommal hirdetnek meg környezettudatos akciókat, vagy vesznek részt ilyen rendezvényeken. Törekednek az öko-tudatos higiéniai szerek és sminkeszközök használatára, a papírfelhasználás csökkentésére. Részt vesznek a közösségi közlekedés népszerűsítésében, online felületet hoznak létre zöld programjaik és fejlesztéseik számára.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Elsőbbség meg nem adása miatt 80 esetben intézkedtek a rendőrök a...

0
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy az elmúlt héten az előzés szabályainak megszegése miatt 14, elsőbbség meg nem adása miatt 80 és...
DunaOnline

FREE
VIEW