KezdőlapKözéletOnline rendezte informatikai versenyét a Rudas

Online rendezte informatikai versenyét a Rudas

-

Még november 10-én rendezte meg a Rudas Közgazdasági Technikum immáron tizedik alkalommal a „gpsz” Informatikai Versenyét.

Mint arról az iskola beszámolt, idén a járványügyi helyzetre való tekintettel nem csapat, hanem egyéni versenyt szerveztek. Szép számú általános iskolás tanuló nevezett az idei megmérettetésre. A verseny teljes egészében az interneten zajlott, a feladatokat a Rudas honlapján kapták a versenyzők és a megadott formában kellett válaszolniuk: űrlap kitöltésével, elektronikus levélhez csatolt állomány, weblapon elkészített program vagy Kahoot! teszt formájában. A szervezők számára is izgalmas volt, hogyan birkóznak meg a nehezebb feladatokkal a diákok. A végeredményt tekintve idén szinte egyeduralkodók voltak a dunaújvárosi Szabó Magda Általános Iskola tanulói, hiszen az első három helyen ők végeztek. Harmadik lett Kajtár Lara, a második Tóth Csongor míg – egy kicsit kiemelkedve a mezőnyből – az első Kucsák Ákos lett. Mindannyian nyolcadik osztályosok.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW