Az előző cikkemben írtam azon nagy utazásom kezdetéről, amelynek fontos része volt a megállóm Madeirán.
Nagyon régi vágyam, hogy eljussak Madeirára.
Egy gyermekkori Nők Lapja cikk ültette a bogarat a fülembe, hogy meg kell néznem Madeirát és Arubát egyszer. Akkor, a rendszerváltás előtt, ez még nagyon távoli álom volt.
Aruba némileg módosult a Bahamákra, Nassaura. Ez köszönhető a James Bond filmek keltette kíváncsiságomnak. Elhatároztam, hogy megnézem magamnak a lehető legtöbb forgatási helyszínt. Ez a tervem nem csak a James Bond filmek kapcsán létezik, hanem számos magyar film helyszíneit is megnéztem már, megnézem majd. Volt már Szomszédok, Linda, Ötvös Csöpi, Üvegtigris, Az öreg bánya titka, Utánam srácok, Le a cipővel, Keménykalap és krumpliorr, Én és a nagyapám, Kölyök, 2×2 = néha 5, Princ a katona, Kalózok, Öregberény, Kisváros, vagy éppen Kismaszat és a gézengúzok „emléktúra”.
Madeira viszont maradt és amint sikerült kialakítanom a lehetőséget, éltem vele.
A dolgot kicsit bonyolította, hogy akkoriban óraadóként tanítottam a Miskolci Egyetemen Kanadából és a madeirai utazásom idején órám volt. Viszont a korábban már bevált módszer, ahogy Kanadából tanítottam Miskolcon, skype-projektor-mikrofon-hangszóró rendszer tökéletesen működött a szigeten is. Annyi volt a különbség, hogy ezt az órát a szállodai szobám teraszáról tartottam, háttérben a hegyekkel, előtérben a tengerrel. Azt is mondhatnám, hogy az egyetemi vezető barátommal közösen, évekkel megelőztük a digitális oktatás korát.
Madeira egy csodálatos sziget, kimondottan kellemes klímával.
Állítólag nincsenek veszélyes állatok. Az mondjuk bizonyos, hogy a tányéromra került csirke valóban nem volt veszélyes.
A nagyobb települések barátságosan nyüzsgők, a kisebbek hívogatóan nyugalmasak. A természet változatos és gyönyörű. A virágok és a tájképek csodaszépek.
Mivel csak pár napot tölthettem itt a hosszú utazásom idejéből, ezért ide még szeretnék visszatérni, immár családdal.
A legenda szerint már a Római korban is ismert sziget volt.
Az viszont bizonyos, hogy egy 1351-es térképen már jelezték. A nevét Tengerész Henrik herceg felfedező útjának idején kapta 1420-ban. Az ezt követő években portugál telepesek és afrikai rabszolgák népesítették be a szigetet. Állítólag sikeresnek bizonyult a colonia elv, amely szerint a földeket bérlők, bérleti díj fejében a hozam felét leadták a tulajdonosnak. Ez a bérlőknek szegénységet, a birtokosoknak gazdagságot hozott. Megjegyzem, hogy manapság a jövedelmeket terhelő munkaadói, munkavállaói adókkal, járulékokkal és a forgalmi, jövedéki adókkal kb. 75%-os elvonás van, akkoriban az 50%-os elvonás már szegénységet okozott. Csak a történelmi hűség kedvéért.
1497 óta Funchal a sziget fővárosa.
Alapvetően portugál uralom volt mindig, de sokszor szenvedtek az angol és francia kalózoktól is. Megközelítőleg 60 évig a spanyol koronához tartozott a sziget, de végül a portugálok visszaszerezték és előnyös szerződést kötöttek az angolokkal. Az angol és skót üzletemberek és telepesek fejlesztettek a sziget mezőgazdaságán és feldolgozó iparán. Jelenleg Portugáliához tartozó autonóm terület.
A sziget híres a magas hegyeiről is.
Első dolgom volt felautózni a legközelebbi hegycsúcsok közé. Mivel ezt késő délután kezdtem el, ezért viszonylag gyorsan rám esteledett és csak a GPS tudta, hogy hol járok. Persze, a hegyek között az sem mindig volt képben, de gondoltam, amíg van betonút és benzin, addig nagy gond nem lehet. Ez a nyugalmam egészen addig tartott, amíg keresztül nem autóztam egy olyan alagúton, ami mennyezetéről konkrétan ömlött a víz és meg nem láttam a veszélyes sziklaomlásokat jelző táblát. Gondoltam magamban, hogyha leesik egy szikla, akkor merre kapjam el a kormányt, ha nem látom, mi van az út mellett? Végül is baj nélkül megúsztam, de komoly lecke volt, hogy idegen helyen nem autózunk viharban a hegyek között, csak ha szeretnénk úgy eltűnni, hogy a keresésünkre se induljanak el.
Ezután már békésebb elfoglaltságot kerestem.
Inkább a csodálatos hegyi utakon autókáztam, vagy éppen a botanikus kertben ücsörögtem órákig.
Az éjszakai séták is kellemesek voltak. Akkor mentem, amikor a tömeg már elvonult és a vendéglők zártak. Félrehúzódva figyeltem a személyzetet, ahogy fáradtan pakolnak és készülődnek a másnapi vendégfogadásra. Melózni mindenhol kell, még ott is, ahol állítólag kolbászból van a kerítés is.
A szépen kivilágított medencék is lenyűgözőek, főleg azok, amelyek benyúlnak a tengerbe.
A köztéri növényvilág pedig pazar. Soha nem láttam még ilyen szép és nagy leandereket.
A kirándulások közben megéhezik az ember.
Azt már többször írtam, hogy az utazásaim során úgy intézem az étkezéseket, hogy ahol megéhezem, ott betérek egy helyi kisboltba, vagy kisvendéglőbe. Most is így történt.
Többször fordultam meg helyi vendéglőben és volt, hogy grillezett szardíniát ajánlottak, vagy éppen bolo do caco helyi töltött kenyeret. Mindegyik kiváló étek.
A mai választásom a piri-piri csirkére esett.
A piri-piri, vagy más néven madárszem chili igazából egy afrikai chili fajta, amely a portugál gyarmatok országaiból terjedt el a világon. Szerintem közepesen erős paprika, kellemes zamattal, viszont nagyon vigyázni kell vele, mert sütéskor könnyen alakul ki benne keserű utóíz.
A piri-piri szószt a XV. században kezdték el használni a kor telepesei. Maga a szósz Mozambikból származik, bár ötszáz éve tart a vita, hiszen az angolai konyha is magáénak tekinti.
A szigeten készült szószhoz felhasználták a szigetre szállított rabszolgák chilijét, a szigeten megtermett zöldséget és pár akkori import fűszert. Idővel az egykoron mozambiki ételt a portugálok terjesztették el a világban.
Ebben a receptben a csirkét a piri-piri szósszal kenegetve sütjük, de tálaláskor kínálhatunk hozzá piri-piri és citromos zöldfűszer mártást is.
Időterv:
Előkészítés: 30 perc,
Elkészítés: 1,5 – 2 óra,
Elfogyasztás: 15 perc
A szükséges eszközök:
A szószokhoz:
2 db keverőtál,
1 db keverőkanál,
1 db turmixgép,
1 db evőkanál,
1 db teáskanál.
A húsokhoz:
1 db éles kés,
1 db vágódeszka,
1 db olyan serpenyő, amit sütőbe is rakhatunk, vagy 1 db serpenyő és 1 db tepsi,
1 db szószos ecset.
Hozzávalók:
A piri-piri szószhoz:
2 db vékony csíkra vágott piros kaliforniai paprika,
1 db karikázott lilahagyma,
pár db madárszem chili ízlés szerint,
8 gerezd aprított fokhagyma,
1 dl citromlé,
1 dl almaecet,
1 teáskanál babérlevél por,
1 teáskanál só,
1 teáskanál bors,
2 dl olívaolaj.
A citromos zöldfűszer szószhoz:
1,5 dl olívaolaj,
½ dl citromlé,
2 evőkanál finomra vágott friss petrezselyem,
1 teáskanál finomra vágott friss rozmaring,
1 teáskanál finomra vágott kakukkfű,
1-2 csipet só, ízlés szerint,
1 dl víz,
2 gerezd apróra vágott fokhagyma,
2 dl nádcukros görög joghurt (ez nem része az eredeti receptnek, de szerintem így jobb).
A húshoz:
1 db egész csirke (van, aki csak mellből készíti),
2-3 csipet só,
2-3 csipet bors,
2 evőkanál fokhagyma granulátum.
Elkészítés:
1. Tegyük a piri-piri szósz minden hozzávalóját a turmixgépbe (pár karika hagymát és pár csík paprikát tegyünk félre), majd turmixoljuk össze.
2. Tegyük a csirkehúsokat a serpenyőbe, sózzuk, borsozzuk, fokhagymázzuk és pirítsuk meg. Amint kéreg pirult, öntsük rá a piri-piri szószt, kenjük be vele és tegyük rá a félrerakott paprika csíkokat.
3. Tegyük be a 160 Celsiusra előmelegített sütőbe serpenyőstől. Kb. egy-másfél órát hagyjuk bent úgy, hogy menet közben háromszor kenegessük, csurgassuk a saját levével és a szósszal a húsokat.
4. Az utolsó 15-20 percre tekerjük fel a sütőnket 180-190 Celsiusra.
5. Miközben sül a hús, készítsük el a citromos zöldfűszer szószunkat úgy, hogy tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és alaposan turmixoljuk össze. Tegyük hűtőbe.
6. Ahogy készen vannak a húsok, tegyük félre őket és a serpenyőnket csak a szósszal tegyük a főzőlapra. 10-15 perc alatt redukáljuk méz sűrűségűre.
7. A húsokat hasábburgonyával, a külön kínált kétféle szósszal és a maradék hagymakarikákkal tálaljuk.
[ngg src=”galleries” ids=”45″ display=”basic_thumbnail” thumbnail_crop=”0″]
