KezdőlapKékfénySzékesfehérváron is loptak katalizátorokat

Székesfehérváron is loptak katalizátorokat

-

Összetett rendőri munka eredményeként elfogtak egy bandát a közelmúltban, akik több helyi katalizátorlopással gyanúsíthatóak.

Ez a bűncselekmény nem újkeletű, ráadásul a megyeszékhelyen is történt idén hasonló eset: a Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a testvérpárral szemben, akik Székesfehérváron egy parkoló autó katalizátorát akarták ellopni. A vádirat szerint a két férfi június 25-én éjszaka egy székesfehérvári áruház parkolójában álló kocsi zárt csomagteréből villanyszereléshez használt segédanyagokat lopott ki 3000 forint értékben. Ezután az autót az útra tolták, téglákkal alátámasztották, és megkísérelték kiszedni annak katalizátorát. Cselekményüket megzavarták, ezért a katalizátort nem sikerült elvinniük, az ellopott tárgyakat a rendőrök elfogásukkor lefoglalták tőlük, így a lopási kár megtérült. Az ügyészség kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérlete és további bűncselekmény miatt emelt vádat.

A büntetlen előéletű elkövetőkkel szemben tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyészség. Az eljárás jelenleg a Székesfehérvári Járásbíróságon van folyamatban.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW