KezdőlapProgramSzeptember végén kezdődik a Múzeumok Őszi Fesztiválja

Szeptember végén kezdődik a Múzeumok Őszi Fesztiválja

-

Az Intercisa Múzeum egy programsorozatot ajánlj az érdeklődők figyelmébe. Szeptember 27-től veszi kezdetét a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyhez a dunaújvárosi intézmény is csatlakozott.

Ennek keretében szervezett séták lesz a szocreál tanúton. Keddenként és szerdánként hirdetnek meg időpontokat erre, és megfelelő számú jelentkezés esetén előbbinél 10 órakor, utóbbinál 13:30-kor kezdődik a túra. November 10-e az utolsó dátum. Az adott túrára a részvételi szándékot 5 nappal korábban kérik jelezni. Ugyanilyen ismeretterjesztő sétára lehet jelentkezni, ha a régészeti emlékeket szeretné valaki megismerni. Három ilyen program lesz, szeptember 29-én, október 6-án és 13-án. Lesznek múzeumi kalandozások is a főépületben, a pincétől a padlásig, erre kis létszámú csoportokat tudnak fogadni, szeptember 28-tól – november 5-ig. A hagyományoknak megfelelően lesz egy Őszbúcsúztató családi délután, ennek időpontja október 2-a. Ez egy szombati nap, 14-18 óra között várják a látogatókat. A rendezvény idején a múzeum kiállításai díjmentesen látogathatók.  A gyerekek őszi kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, valamint jutalomcsokiért a múzeumhoz kapcsolódó keresztrejtvényt fejthetnek meg. A rendezvényen való részvétel ingyenes.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW