KezdőlapEgészségSzigorítottak a látogatási renden az idősek otthonaiban

Szigorítottak a látogatási renden az idősek otthonaiban

-

Egy tájékoztató levelet adott ki az Egyesített Szociális intézmény és Árpád Házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai vezetése: mint azt Bölcskei Anna, az intézmény vezetője szerkesztőségünknek elmondta, csupán elővigyázatosságból szigorítottak július 13-tól a látogatási renden.

A koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt március 8-tól látogatási tilalom volt érvényben, amelyet aztán júniusban részlegesen feloldottak. Bár enyhítettek a körülményeken, volt olyan hozzátartozó, aki nem tartotta be az előírásokat, illetve – ahogy Bölcskei Anna hozzátette, a környező országokból sem hallani jó híreket a vírushelyzetről.

Éppen ezért döntöttek úgy, hogy szigorúbban veszik az óvintézkedéseket, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásait, hogy megvédjék az otthonban élő időseket, gondozottakat.

Ilyen szabály például az, hogy korlátozzák a napi látogatói létszámot, csakis az időpontot előre kikérő hozzátartozók jöhetnek az épületbe. Minden belépő vendégnek megmérik a testhőmérsékletét és kötelező szájmaszkot viselni.

Egy lakóhoz csak egy látogató érkezhet egy nap, a családi látogatásokat bizonytalan ideig mellőzni kérik. A látogatás csak az intézményben lehetséges, a közös helyiségekben, felügyelet mellett. Azt is kérik, hogy egy héten egyszer kérjenek időpontot a látogatásra, hogy minden hozzátartozó élni tudjon a lehetőséggel.

Természetesen a kapcsolattartás más formában is megoldható, ahogy eddig, például telefonon keresztül, ebben is segítséget nyújtanak.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW