KezdőlapGazdaságSzijjártó: munkahelyeket létrehozni tudó vállalatokat támogatja a kormány

Szijjártó: munkahelyeket létrehozni tudó vállalatokat támogatja a kormány

-

Koronavírus-járvány miatt kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzetben a munkahelyeket létrehozni tudó és akaró vállalatokat támogatja a kormány, nem a munkanélküliséget finanszírozza – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Győrben.

A tárcavezető az Innovatív Raktárlogisztika Kft. lítiumion akkumulátorok tárolására is alkalmas új raktárának építését bejelentő ünnepségen azt emelte ki, hogy a vírus egyrészt az emberek egészségét támadta, másrészt munkahelyeket sodort veszélybe, ezért a védekezésnek két frontját nyitotta meg a kormány.   

Az egyik az egészségügyi védekezés, amelynek első fázisát megnyertük, a másik pedig a gazdasági védekezés, amelyet szintén meg fogunk nyerni – fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy az állam a gazdasági védekezés keretében minden olyan vállalat beruházásnak a felét kifizeti, amelyik elkötelezi magát munkavállalói megtartása mellett, mert a magyar gazdaságot a magyar emberek teszik sikeressé.   

Eddig több mint harminc ágazatból 806 vállalat jelentett be 377 milliárd forintnyi beruházást, amelyet az állam 169 milliárd forinttal támogat. Ezekkel a fejlesztésekkel 143 618 munkahelyet védenek meg.   

Győr-Moson-Sopron megyéből 33 vállalat nyújtott be támogatás iránti kérelmet 15 milliárd forint értékben, amelyet a kormány 7,2 milliárd forinttal támogat. Ezekkel a beruházásokkal mintegy 4300 munkahelyet védenek meg – sorolta a külgazdasági és külügyminiszter.

mti

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW