KezdőlapEgészségSzlávik: mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen megkapják legalább az...

Szlávik: mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen megkapják legalább az első oltást

-

Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.

Szlávik János rámutatott arra: Magyarországon úgy kezdődött el a harmadik hullám, hogy a második véget sem ért, és már itt is terjednek a koronavírus mutáns változatai. Hozzátette, mivel a mutánsok más országokban is megemelték a fertőzésszámot, ezért arra lehet következtetni, hogy itt is hasonlóan alakul a járvány.    

Kitért arra is: utóbbi néhány hétben azt figyelték meg, hogy csökken a súlyos betegek átlagéletkora, gyakrabban kerül kórházba olyan 40-50 éves ember, akinek semmilyen alapbetegsége nem volt. „A klinikai tünetek is némileg súlyosabbak, sokkal gyakrabban észlelünk lázat, köhögést, légúti tüneteket, ami azt mutatja, hogy a vírus nem csak abban veszélyes, hogy jobban terjed emberről emberre” – fogalmazott Szlávik János.    

Úgy tűnik, a koronavírus új mutánsai hatékonyabban kötődnek az egészséges sejtekhez, így nagyobb mértékben tudnak elszaporodni a szervezetben, ezért jobban is fertőznek, hiszen több van belőlük a vérben vagy a légúti váladékban – jegyezte meg az infektológus főorvos.    

Szlávik János hangsúlyozta: most mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen, minél gyorsabban megkapják legalább az első oltást, hiszen már ez is – két héttel a beadás után – 60-70 százalékos védettséget jelent.    

Véleménye szerint Magyarországon már 2,5 millió ember beoltásával befolyásolni lehetne a járványt, esetleg így már csökkenne a fertőzésszám.    

Szerinte mind az öt, Magyarországon elérhető oltóanyag hatékony és biztonságos „és mind az öt alkalmas arra, hogy megakadályozza – szinte 100 százalékban -, hogy az emberek kórházba kerüljenek és meghaljanak”.      

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy ha valaki Európán kívüli területről érkezik, akkor a tíznapos karantén szigorú betartása kötelező, hiszen így meg lehet akadályozni, hogy még jobban elterjedjen a mutáns vírus.

(mti)

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Képzési támogatásról szervez előadásokat a kamara

0
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara „A felnőttképzés jelenlegi rendszere és a vállalkozások számára elérhető támogatási lehetőségek bemutatása” címmel tájékoztató fórumot szervez április 30-án 10...
DunaOnline

FREE
VIEW