KezdőlapGazdaságTállai András: a kormány újraindította a gazdaságot, és ennek a magyar családok...

Tállai András: a kormány újraindította a gazdaságot, és ennek a magyar családok lesznek a nyertesei

-

A kormány újraindította a gazdaságot, és ennek a magyar családok lesznek a nyertesei – mondta Tállai András Mezőkövesden sajtótájékoztatón, szerdán.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a koronavírus járvány megtámadta a gazdaságot is, és veszélybe sodorta mindazokat az eredményeket, amelyeket 2010 óta elért az ország. Rámutatott: tíz évvel ezelőtt is a nemzeti érdekeket következetesen érvényesítő gazdaságpolitikával tudta kivezetni az országot a válságból a kormány, és „most is ezzel győztük le a válságot”.

A politikus emlékeztetett arra, hogy 2010 óta hatalmas gazdasági fordulatot hajtott végre a kormány, növekedési pályára állt a magyar gazdaság, és a sikeres válságkezelésnek köszönhetően továbbra is a növekedési pályán áll.
Rámutatott: a gazdasági növekedést eddig is a magyar családokra fordították vissza, az elmúlt években csökkentették a munkát terhelő adókat, és folyamatosan bővítették a családi adókedvezményt.

Tállai András felidézte, hogy a Fidesz vezette kormány egyik első intézkedése volt a családi adókedvezmény bevezetése, majd az elmúlt években folyamatosan bővült a gyermeket nevelő szülőknek járó adókedvezmények köre, összege. Kiemelte: az idén hagyja az állam az eddigi legnagyobb összeget a családoknál, a Pénzügyminisztérium számításai szerint 2021-ben 380 milliárd forint marad több mint egymillió családnál.
Az államtitkár leszögezte: a kormány családtámogató politikáját még a koronavírus-válság sem tudta felülírni.

Az államtitkár szólt a négygyermekes anyák kedvezményéről is. Elmondta: azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van, egyetlen fillér személyi jövedelemadót sem kell fizetniük a jövedelmük után. A mintegy 45 ezer nagycsaládos anya évente összességében több mint 20 milliárd forintot spórol.

Megerősítette, hogy az adókönnyítések folytatódnak jövőre is, a 25 év alatti fiatalok az átlagkeresetig mentesülnek az szja megfizetése alól, az adómentesség összességében évente 140 milliárd forintot hagy a fiataloknál.

Tállai András hangsúlyozta: a járvány kezdete óta a kabinet gazdaságvédelmi és a gazdasági növekedést erősítő intézkedéseket hozott, újraindították a gazdaságot, és ennek a magyar családok lesznek a nyertesei. „Most is az a célunk, hogy a gazdasági növekedés eredményeit a magyar emberek is érezzék az életükben, a gyermekeseket továbbra is kiemelten szeretnénk támogatni” – fogalmazott.

A kormány terve az, hogy ha sikerül a gazdasági növekedést 5,5 százalék fölé emelni, akkor a gyermeket nevelő szülőknek visszafizetik az idén befizetett adójukat az átlagbér szintjéig – mondta Tállai András. Hozzátette: ehhez a lakosság véleményét is várják a nemzeti konzultációban.

(MTI)

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW