Connect with us

Egészség

Telefonon lehet érdeklődni a Covid-os betegek állapotáról

mm

Megjelent

on

A Szent Pantaleon Kórház arról adott ki tájékoztatást, hogy az intézményben továbbra is látogatási tilalom van érvényben. A jelenlegi járványügyi helyzetben a betegek beléptetése egy előszűrő sátron keresztül történik.

A belépő betegeket csak indokolt esetben lehet kísérni, ezzel is kerülve a megfertőződés kockázatát. A portaszolgálat minden belépési jogosultságot szigorúan ellenőriz. Elsősorban beutalóval lehet bejönni, a nem beutaló köteles ellátóhelyek esetében pedig kérik betegeiket, hogy belépésük céljáról nyilatkozzanak a portaszolgálatnak. A látogatási tilalom alól egyedi és méltányolható esetekben kivételt tehet az adott osztály vezetője, de ennek lehetőségét a minimálisra kívánják csökkenteni. A kiskorú beteg mellett egyik szülője, vagy törvényes képviselője tartózkodhat. Apás szüléseknél a szülő nő által kijelölt személy jelen lehet, a higiénés szabályok szigorú betartása mellett. A fekvőbeteg osztályokra a dolgozókon és betegeken kívül csak a látogatási engedéllyel rendelkezők léphetnek be, amelyet szigorúan ellenőriznek. A kórházk betegei részére be lehet juttatni csomagot a portaszolgálat munkatársain keresztül. A csomagot névvel, osztállyal, és kórteremszámmal ellátva veszi át a portaszolgálat és juttatja el a címzetthez. A csomagban elhelyezett értéktárgyakért, készpénzért felelősséget nem vállalnak. A COVID-19 betegek ellátása a kórház területén a vonatkozó járványügyi szabályok betartása mellett a kijelölt szárnyakon történik. A koronavírussal kezelt betegek állapotáról az adott szárnyon dolgozó orvos 13 és 15 óra között csak telefonon tud felvilágosítást adni a beteg kórlapján szereplő közvetlen hozzátartozó számára. Az egyes részlegekhez tartozó telefonszámokat a kórház honlapján is feltüntették. Amennyiben nem ismert, hogy a beteg melyik szárnyon fekszik, akkor arról a 25/ 550-560-as telefonszámon lehet érdeklődni munkanapokon 7-15 óra között.  Ezen a telefonszámon a beteg hogylétéről nem tudnak felvilágosítást adni.

Hirdetés