KezdőlapProgramTörténelmi játékok, koncertek és folkestek a Székesfehérvári Királyi Napokon

Történelmi játékok, koncertek és folkestek a Székesfehérvári Királyi Napokon

-

A korábbi években megszokottnál szűkebb, de így is gazdag programkínálat, többek között történelmi játékok, koncertek és folkestek lesznek augusztus 13-22. között a Székesfehérvári Királyi Napokon.

Székesfehérvár az állam- és városalapító Szent István királyra emlékezik a rendezvénysorozattal, amelynek sajtótájékoztatóját szombaton tartották.    

Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a járvány miatt sokáig nem volt egyértelmű, milyen rendezvényeket tudnak majd megtartani. Az idén elmarad a Koronázási Szertartásjáték és az augusztus 20-ai tűzijáték, míg a nemzetközi néptánc fesztivált jóval szűkebb résztvevői létszámmal, külföldi előadók nélkül tartják meg.    

Spányi Antal megyéspüspök arról beszélt, hogy az egyházi programok szerves részét képezik a rendezvénysorozatnak, s hozzájárulnak az augusztusi ünnepkör még teljesebbé tételéhez.    

A Székesfehérvári Királyi Napok megnyitóját augusztus 13-án tartják, ekkor mutatják be az Egyensúlyünnep című dramatikus történelmi játékot táncosokkal, zenészekkel, cirkuszművészekkel, s idézik meg az Árpád-ház legjelentősebb uralkodóit. Az első hétvége mindkét napján családi piknikre hívja a vendégeket a Zichy ligetbe a fesztivált szervező Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) csapata, ahol hangszeres mesepedagógiai és kézműves foglalkozások várják a kicsiket, míg a színpadon koncertek lesznek a nagyobbaknak.    

A járványhelyzet miatt nem rendezik meg a hagyományos nemzetközi néptáncfesztivált, helyette a Malom utcai Táncházban augusztus 13-17. között táncbemutatókkal és folkestekkel várja a közönséget az Alba Regia Táncegyesület. A Táncház udvarán koncertet ad a Romano Drom, Ferenczi György és az 1-ső pesti rackák, a Góbé, a „Puszták népe front” és a J.A.M Showband.    

A Koronázási Ünnepi Játékok a belvárosba hamisítatlan középkori hangulatot varázsol majd augusztus 20-22. között középkori piaccal, régizenei együttesek muzsikájával, hagyományőrző bemutatókkal és a királyi óriásbábokkal.    

Több koncertet is rendeznek a Székesfehérvári Királyi Napok idején: az Alba Regia Szimfonikus Zenekar mellett lesz Best of Geszti és István, a király koncert is az egykori koronázó városban.    

Az idei nyár rendhagyó lesz a Koronázási Szertartásjátékok történetében is. A járvány miatt új bemutató nem született, a nézők a Bartók Béla téren három estén át három korábbi szertartásjáték előadást tekinthetnek meg.    

Az egyházi események között az első augusztus 14-én a fogadalmi szentmise lesz a Szent Imre-templomban. Másnap ugyanott Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisét tartanak, augusztus 20-án pedig Szent István-napi ünnepi szentmisét és kenyérszentelést tartanak.

(MTI)

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A Húsvét alatt zárva lesz a könyvtár és a múzeum is

0
A József Attila Könyvtár és az Intercisa Múzeum is arról tájékoztatja az érdeklődőket, hogy március 29. és április 1. között, vagyis nagypénteken, nagyszombaton, húsvétvasárnap...
DunaOnline

FREE
VIEW