KezdőlapEgészségTovábbi szigorítások a kórházban

További szigorítások a kórházban

-

A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban továbbra is látogatási tilalom van érvényben. A jelenlegi járványügyi helyzetben a betegek beléptetése egy előszűrő sátoron keresztül történik.

A belépő betegeket csak indokolt esetben lehet kísérni, ezzel is kerülve a megfertőződés kockázatát. A portaszolgálat minden belépési jogosultságot szigorúan ellenőriz. Elsősorban beutalóval lehet bejönni, a nem beutaló köteles ellátóhelyek esetében pedig kérjük betegeinket, hogy belépésük céljáról nyilatkozzanak a portaszolgálatnak.

A látogatási tilalom alól egyedi és méltányolható esetekben (súlyos, életveszélyes állapotú, végstádiumú betegnél) – a higiénés szabályok betartása mellett – kivételt tehet az adott osztály vezetője, de ennek lehetőségét a minimálisra kívánjuk csökkenteni.

– A kiskorú beteg mellett egyik szülője, vagy törvényes képviselője tartózkodhat.
– Apás szüléseknél a szülő nő által kijelölt személy jelen lehet, a higiénés szabályok szigorú betartása mellett.

A fekvőbeteg osztályokra dolgozókon és betegeken kívül csak a látogatási engedéllyel rendelkezők léphetnek be, amelyet szigorúan ellenőriznek!

A kórház betegei részére be lehet juttatni csomagot a portaszolgálat munkatársain keresztül. A csomagot névvel, osztállyal, és kórteremszámmal ellátva veszi át a portaszolgálat és juttatja el a címzetthez. A csomagban elhelyezett értéktárgyakért, készpénzért felelősséget nem vállalnak.

A COVID-19 betegek ellátása kórházunk területén a vonatkozó járványügyi szabályok betartása mellett a kijelölt szárnyakon történik. A koronavírussal kezelt betegek állapotáról az adott szárnyon dolgozó orvos 13 és 15 óra között csak telefonon tud felvilágosítást adni a beteg kórlapján szereplő közvetlen hozzátartozó számára.

Covid betegek ellátására kijelölt szárnyak:
Földszint D – 550-274;
Földszint B – 550-470;
Első emelet D szárny – 550-381;
3. emelet B szárny – 550-228,
4. emelet B szárny – 550-134;
5. emelet A szárny – 550-261;
5. emelet D szárny – 550-310.

Amennyiben nem ismert, hogy a beteg melyik szárnyon fekszik, akkor arról a 06 25 550-560-as telefonszámon lehet érdeklődni munkanapokon 7-15 óra között. Ezen a telefonszámon a beteg hogylétéről nem tudnak felvilágosítást adni!

Intézményünk teljes területén kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése! A 1,5 méteres távolságot egymás egészségének védelme érdekében kérjük, feltétlenül tartsák be!

Megértésüket, együttműködésüket és türelmüket előre is köszönjük!

Forrás: Duol/pantaleon.hu

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW