KezdőlapGazdaságÚszómű-rendszert fejlesztettek ki Dunaújvárosban

Úszómű-rendszert fejlesztettek ki Dunaújvárosban

-

Folyami vizeken hasznosítható moduláris, strukturálható beton úszómű-rendszert, valamint ehhez illeszkedő felépítmény-rendszert fejlesztett ki Dunaújvárosban az Amitis Mérnöki Kft., a Ferrobeton Zrt. és az FM Projekt Kft. alkotta konzorcium.

A konzorciumot vezető Amitis Mérnöki Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kutatás-fejlesztési projekthez 899,56 millió forint európai uniós támogatást kaptak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban, a projekt összköltsége mintegy 1,574 milliárd forint volt. A hazai és a nemzetközi piacon egyedülálló, vízfelületen úszó, előregyártott, előfeszített vasbeton hibrid szerkezet modul rendszerű alépítményt jelent. Ez a szerkezet alkalmas 1-2 emelet magas, könnyűszerkezetes felépítmények megépítésére, látogatók biztonságos befogadására, és fel van készítve megújuló, környezetbarát technológiák alkalmazására. A k+f projekt egyik legfontosabb feladata az úszóművek anyagtechnológiájának, szerkezeti elemeinek, vízépítési és hajózási sajátosságainak kutatása volt. Ezt követte a kifejlesztett rendszerelemek moduláris összekapcsolásának, kikötési módozatainak, és a sorozatgyártás optimális lehetőségeinek megtalálása, valamint az al- és felépítmény prototípusának megtervezése, legyártása és kísérleti tesztje is a projekt részét képezte.

A fejlesztés megvalósítási helyszíne Dunaújváros volt, a projekt keretében itt épült ki a gyártáshoz szükséges infrastruktúra. A nyilvános cégadatok szerint az Amitis Mérnöki Kft. 2018-ban 16,3 millió forint nettó árbevétel mellett 83 millió forint veszteséget könyvelt el. A Ferrobeton Zrt. ugyanebben az üzleti évben 19,2 milliárd forintnyi nettó árbevétel mellett 996 millió forint nyereséget realizált. Az FM Projekt Kft. 2018-at 30,7 millió forint nettó árbevétel mellett 53,4 millió forint veszteséggel zárta.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW