Connect with us

Kékfény

Vádat emeltek katalizátortolvajok ellen

mm

Published

on

A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy harmincéves Heves megyei férfi és két társa ellen, akik országszerte parkoló gépkocsik katalizátorait vágták le és lopták el – közölte az MTI-vel a Nógrád megyei főügyész szerdán. 

Bóna Gyula közleményében ismertette: a gyanúsított 2019 februárja és májusa között úgy próbált pénzhez jutni, hogy járművel járta az országot, és utcán parkoló gépjárművek katalizátorait levágta, majd értékesítette. Ebben alkalmanként két társa is segítette. A banda az ország több pontján – így Gyöngyösön, Aszódon, Budapesten, Dunaújvárosban, Jobbágyiban, Salgótarjánban, Egerben, Debrecenben, Szolnokon, Székesfehérváron és Vácon – is lecsapott, összességében milliós kárt okozva. Az ügyészség vádiratában két vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és közügyektől eltiltás alkalmazására, míg büntetlen előéletű harmadik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint kezdeményezte azt is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottakat a kétmillió forintot meghaladó összegű bűnügyi költség és a sértettek kárának megfizetésére.

Hirdetés