Elérhetőek vagyunk:

Gazdaság

Varga Mihály: a gazdaság újraindulása most a tét

mm

Megjelent:

on

A gazdaság érdekében most az a legfontosabb, hogy a működőképesség fenntartása mellett a legtöbb ágazatban megtörténhessen az újraindulás – mondta a pénzügyminiszter az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. Baromfifeldolgozó új vágóüzemének átadásán pénteken Kiskunfélegyházán.

A mintegy 1,4 milliárd forint összegű fejlesztést a Pénzügyminisztérium a nagyvállalati beruházási támogatási programban 559 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette.   

Varga Mihály kiemelte: a kormány a gazdaság újraindulásán dolgozik, ehhez azonban az alkalmazkodóképesség mellett az is szükséges, hogy a magyar cégek folyamatosan fejlődő szolgáltatásokat nyújtsanak és minőségi termékeket tudjanak előállítani.   

Erős hazai élelmiszeriparra van szükség, mert csak így biztosítható az ország folyamatos élelmiszerellátása, és az esetleges határlezárások esetén az ellátásbiztonság – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.     

Emlékeztetett: 2008-ban a válság kitörését követően az akkori magyar kormány a Nemzetközi Valutaalaphoz, az IMF-hez, illetve az Európai Bizottsághoz és a Világbankhoz fordult külső segítségért, mert egyébként nem tudta volna rendezni a lejáró államadóságát. “Államcsőd következett be, még akkor is, ha ezt nem mondjuk ki, de mára már túljutott ezen az ország” – fogalmazott.      

A pénzügyminiszter szerint a jelenlegi válság már egy erőteljesebb gazdaságot ért el, kisebb az államadóság, kevesebb a kockázat, és míg 2008-ban a hitelek nagyjából 60 százaléka devizaalapú volt, ez jelenleg mindössze 1 százalék. Az elmúlt évek átrendeződésének eredményeként pedig a vállalatok is sokkal inkább forintban adósódnak el, és kisebb mértékben devizában.     

Kiemelte: mára azonban nemcsak a helyzet vált jobbá, hanem a terhek is csökkentek, hiszen a kormány nem a jövedelmeket és a vállalkozásokat terheli adóval, hanem a fogyasztás adóterhén keresztül látja el az egészségügyet, az oktatást, a honvédelmet vagy éppen a közbiztonságot. “A vállalkozások pedig Európa legalacsonyabb adóterhét fizetik” – tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar kormány olyan programon dolgozik, amelynek segítségével a vállalkozások működőképesek maradhatnak, munkahelyeiket megtarthatják és az elvesztett kapacitásaikat újra tudják építeni.

mti

Hirdetés