KezdőlapDunaferrVasmű: határozatképtelen közgyűlés és újabb Tankhlievich levél

Vasmű: határozatképtelen közgyűlés és újabb Tankhlievich levél

-

Információink szerint karácsony előtt kifizethetik a béreket.

Csütörtök délelőttre megismételt közgyűlés összehívásáról szóltak a hírek, amelyen vélhetően tárgyalták volna a vállalat körül kialakult akut jogi helyzetet is. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet honlapja azonban arról számolt be a csütörtök délelőtti órákban, hogy a „10 órára összehívott Dunaferr megismételt közgyűlése, ismét határozatképtelen volt, mivel a közgyűlésen a többségi részvénytulajdonos képviselője nem jelent meg.” Majd nem sokkal később Evgeny Tankhilevich szintén mint legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes írta alá azt a levelet, amelyet a munkavállalóknak küldött, és amelynek már az első soraiban „Tetyana Taruta által jogtalanul összehívott közgyűlés”-nek aposztrofálja a szóban forgó eseményt. A Dunaújvárosi Hírlap információja szerint egyes többségi vagy száz százalékban Dunaferr tulajdonú cégeknél a dolgozók már teljes összegben megkapták a novemberre esedékes fizetésüket, és a többi helyen is karácsony előtt megérkezhet az elmaradt bér.

Mint azt a Hírlap hasábjain több cikkben is megírtuk, a Dunaferr helyzete finoman szólva is bonyolult. A cégnek ugyanis szeptember 30-a óta nincs igazgatósága, illetve felügyelőbizottsága. November végén a területileg illetékes cégbíróság a cégszerű működés törvényes visszaállítására szólította fel a Dunaferr vezetését. December 11-én a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezet Szövetség vezetése tanácsülést szeretett volna tartani a gyárban, de a főkapunál a biztonsági őrök feltartóztatták őket, nem mehettek be a gyár területére. Még aznap délután hír volt, hogy Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettesként aláírt, a munkavállalóknak pénteken kiküldött levelében közli, hogy a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetőinek munkaviszonyát a vállalat azonnali hatállyal felmondja.
Jól látszik tehát, hogy két fél harca, küzdelme folyik, miközben a gyár dolgozói már három hónapja nem kapják meg egy összegben a járandóságukat. Az egyik fél, az Evgeny Tankhilevich vezette csapat, akinek a cégjegyzék szerint 2020. szeptember 30-án a cégvezetői mandátuma lejárt, a másik fél pedig Tetyana Taruta, az egyetlen szabadon cselekvő igazgatósági tag, aki mint a cég menedzsmentjének egyik közleményére reagálva ezt írta: „a többi igazgatósági tag kiesése esetén egy személy is jogosult az igazgatóság részéről, aki erre vezető tisztségviselőként egyben köteles is”. Utóbbinak adott igazat a Vasas Szakszervezet is, amelynek vezetői épp emiatt a pártolás miatt – Evgeny Tankhilevich szavaival élve az „ukrán hordák” támogatása miatt – kaptak útilaput a lábukra. A Vasas Szakszervezet elnöke, Molnár László lapunknak leszögezte, hogy sokszor kapják meg azt a „vádat” akár a sajtó hasábjain is, hogy lepaktáltak a fentebb említett „hordával”, de ezt határozottan visszautasítja. A szakszervezet, mint mondta a cég törvényes működésének helyreállításában érdekelt, egyetlenegy oldallal sem szövetkeztek semmire.
Győri Gábor, az ISD Dunaferr Központi Üzemi Tanács elnöke lapunknak elmondta, hogy a többi szakszervezeti vezetővel együtt őt is elbocsátották, és azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy innentől kezdve még a Központi Üzemi Tanács sem működik, mert a kollégái szolidárisak vele. Mint mondta, nem ismerik el a magát cégvezetésnek beállító menedzsmentet, és azt szeretnék, ha távoznának, és helyettük olyan vezetés jönne, amely a termelésre koncentrálna, és a nem a csőd közeli helyzet fenntartására.
Mint azt megírtuk, az Ernst&Young, az ISD Dunaferr könyvvizsgáló cége – vélhetően hivatalból – beadta a cégbíróságra a törvényes működés helyreállításához szükséges dokumentumokat. A Dunaferr vezetése ennek nyomán határozatot kapott kézhez, mi szerint december 18-ig van ideje arra a cégnek, hogy a törvényes működést helyreállítsa. Ez a törvényességi helyreállítás pedig az alapja annak, hogy egyáltalán működjön a Dunaferr.

Evgeny Tankhilevich mindeközben már nem mint cégvezető, hanem mint legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes írja alá a munkavállalóknak címzett leveleit. Így tett csütörtökön kora délután is, amikor is újabb levelet küldött a cég munkavállalóinak. Ebben „Tetyana Taruta által jogtalanul összehívott közgyűlés”-nek aposztrofálja a szóban forgó eseményt. Azt is leírta, hogy „nincs ok bizonytalanságra, hiszen folyamatban van Leonid Frumkin, Alexander Zavyalov, továbbá Iuliia Kasperskaia-Birman igazgatósági tagok visszajegyzése a cégjegyzékbe, amely ügyet a fő tulajdonos Vnyesekonom Bank is támogatja.” Levelében közölte a munkavállalókkal azt is, hogy „a Székesfehérvári Törvényszék a mai napon felfüggesztette a Tetyana Taruta által hozott jogtalan határozatokat, amellyel az ukrán vonal igazgatósági tagokat és felügyelőbizottsági tagokat próbált megválasztani. Majd a következőket írja: „Ami azonban még fontosabb, hogy a Vnyesekonom Bank támogatását élvező szakmai befektető már konkrét intézkedéseket készített elő a Dunaferr megsegítésére. A menedzsment mindent megtesz azért, hogy ez mielőbb meg is érkezzen hozzánk. Nagy döntésről van szó, kormányzati szintű ügyeket is érint ez a befektetés, ami a szükséges adminisztratív teendők miatt sajnos lassítja a folyamatot. Azon vagyunk, hogy az „i”-re a pont még idén felkerüljön.” Szót ejt még arról is, hogy az új kollektív szerződés tárgyalásait megkezdték a Dunaferr Ifjúsági Szervezettel. Szót ejt arról is, hogy ebbe a tárgyalásba a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezetnek is hasznos lenne bekapcsolódnia, de mint írja: „Azonban köztudott, hogy a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség jelenlegi vezetői a támadó ukrán „csoportba” tartoznak”, illetve a tárgyalások során olyan céges belső adatok és információk kerülnek terítékre, amelyek esetleges kiszivárgása káros hatással lenne a vállalatra, így „ezen okokból a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség jelenlegi vezetőivel tárgyalás sem folytatható.” Majd a levél végén a munkavállalók bizalmát, együttműködését, munkáját és türelmét kéri a továbbiakhoz, amíg „ez a helyzet” meg nem oldódik.

A Dunaújvárosi Hírlap információja szerint egyes többségi vagy száz százalékban Dunaferr-tulajdonú cégeknél a dolgozók már teljes összegben megkapták a novemberre esedékes fizetésüket, és a többi helyen is karácsony előtt megérkezhet az elmaradt bér.

Szerző: Brousil Csaba Forrás: Duol.hu

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Elsőbbség meg nem adása miatt 80 esetben intézkedtek a rendőrök a...

0
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy az elmúlt héten az előzés szabályainak megszegése miatt 14, elsőbbség meg nem adása miatt 80 és...
DunaOnline

FREE
VIEW