KezdőlapKözéletÚjvárosi karnevál

Újvárosi karnevál

-

Idén hetven éves Dunaújváros, és ennek apropóján több kulturális intézményünk készül a jubileumhoz kapcsoló programokkal.

Például az Intercisa Múzeum meghirdetett már egy olyan akciót, amellyel korabeli, jellegzetes tárgyakat, ereklyéket gyűjtenének a városlakóktól, s azokból egy kiállítást rendeznének be. De több múltidézős programot rendez a József Attila Könyvtár is. Az önkormányzat „Dunaújváros 70” elnevezéssel szintén egy programsorozattal készül a jubileumra. Kompletten (az idei és a jövő évi programokkal) összesen 27 millió forintot különítettek el erre a célra, de mint azt Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester elmondta, vannak még támogatók, szponzorok, akik segítik a programok megvalósulását. Hozzátette, több helyi intézmény is becsatlakozik saját programmal a kínálatba, ezek még szervezés alatt vannak, de a nagy nyitórendezvény a május 1-i felvonulás lesz. Ennek szervezésével az Euroshow Kft-t bízták meg.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW