KözéletPolitika

Pintér Tamás 2013-ban még feleslegesnek tartott egy önkormányzati médiát

Pintér Tamás polgármester, egykori képviselőként 2013-ban még így vélekedett a helyi médiarendszerről:

Forrás: Internet

Tegnapi napon megígértük, hogy további kérdéseket teszünk fel a közgyűlésen megszavazott 889 milliós kerettel történő média közbeszerzésről, ha már minden önkormányzati média beszámolójából kimaradt véletlenül ez a napirend.

Medgyesi Miklós sajtószóvivő küldte meg számunkra a válaszokat:

* A kérdés arra vonatkozott, hogy biztosan ez a legfontosabb lépés ebben a válsághelyzetben?

Szerintem kimerítően válaszoltam: A médiarendszer üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzés kiírását az indokolja, hogy az előző – 2016-ban kötött – üzemeltetési szerződés június 30-án lejár. Ha a közbeszerzés nem kerülne most kiírásra, az a jelenlegi médiahálózat felszámolását jelentené, ezt pedig az önkormányzat nem szeretné, hiszen ezek azok a fórumok, ahol a helyi hírekről, pályázatokról, közérdekű információkról a legjobban informálni lehet a dunaújvárosiakat. Az kétségtelen tény, hogy október 13-a óta kutya recepteket nem közölnek ezek a médiatartalmak, de ezzel a változással kapcsolatban egyértelműen pozitívak a visszajelzések.

De akkor lefordítom: ha most nem születik döntés, akkor megszűnik az önkormányzati média, az pedig véleményünk szerint nagy probléma, különösképp veszélyhelyzetben. Hogyan tájékoztatnánk gyorsan és hatékonyan a lakosságot veszélyhelyzet esetén, ha nincs médiánk?

Egyben jelezném: nem csak erről született döntés, hanem 40 másik napirendi pont is szerepelt a közgyűlés előtt. A veszélyhelyzetre kiemelten figyel a városvezetés, de ez nem azt jelenti, hogy megáll az élet.

* A válaszból kiderül, hogy mely felületek kerültek bele a kiírásba. De mivel Dunaújvárosban van másik helyi tv, így ők nem is pályázhatnak? Így kizárásra kerülnek a lehetőségből, vagyis célzottan egy cégre lesz meghirdetve a pályázat?

Nem értem, hogyan és miből jutott erre a következtetésre, már miért ne pályázhatnának?

* Nem érzi – e összeférhetetlennek, hogy a közbeszerzés többi közt arra a televízióra irányul, amelynek vezetője az önkormányzat vagyonkezelő cégében igazgatósági tag?

A közbeszerzés nem irányul senkire. Bárki pályázhat, aki megfelel a szabályoknak. Ha lesz köztük olyan, aki összeférhetetlen, akkor őt kizárják. Biztos vagyok benne, hogy a hatóságok – lévén Dunaújvárosról van szó – különösen is oda fognak figyelni a szabályok betartására.

* Ahogy válaszából egyértelműen kiderült, rádió nincs a tervben. Ez azért vet fel aggályokat, mert a helyi Rádió 24 elérése jóval nagyobb, mint a DS tv-nek és az újságoknak együtt. A 20-nál is több napi híradóval egyetlen médium sem versenyezhet. Az eddigi sikeres üzemelésre történt hivatkozás, pedig ehhez képest jelentős médiafelületek kerültek ki a koncepcióból. A Rádió 24 és az InfoDunaújváros milyen megfontolásból nem kerültek be az új tervbe? Esetlegesen politikai okok állnak a háttérben?  Bizonyára nem gazdasági oka van, mert hasonló a keretösszeg.

A Rádió24 és az InfoDunaújváros magán cégek termékei, nem önkormányzati tulajdon. A korábbi közbeszerzés azt írta elő, hogy konkrétan ezektől a médiumoktól kell tartalmat vásárolni. Ez szerintünk több, mint problémás. Ez a városvezetés nem szab konkrét cég(ek)re közbeszerzési kiírást, és megdöbbenve tapasztalom, hogy Ön ezt nehezményezi. 

Örülünk a Rádió24 sikereinek és széleskörű elérésének, de szilárd meggyőződésünk, hogy Dunaújváros MJV Önkormányzatának a dunaújvárosi embereket kell elérnie, nem a rácalmásiakat vagy dunaföldváriakat. Erre pedig az újság, a TV és az online felületek tökéletesen alkalmasak. Az újság minden dunaújvárosi háztartásba közvetlenül eljut. 

Természetesen ettől függetlenül a rádió nincs kizárva. Ha olyan ajánlat érkezik be, amelyik vállalja rádió üzemeltetését is, az nyilvánvalóan nem kizáró ok. A pályázatban részt vehet akár maga a Rádió24 is.

* Valóban „érdekes adalék” (ahogy Ön fogalmaz) annak függvényében, hogy az új kiírás nem tartalmazza a helyi rádiót, mint a korábbi közbeszerzés, így töredék elérést biztosít csaknem ugyanannyi pénzből fél évvel kevesebb ideig, azaz kevesebb médium szerepel benne több pénzért. Itt nem lát ellentmondást?

Értem én a Rádió24-ért vívott küzdelmet, de a töredék elérés azért erős túlzás, és mondom újra: ez nem önkormányzati tulajdon. Marad a TV, hetilap, weboldal és mondom újra: maradhat a rádió is, ha érkezik ilyen ajánlat. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy az Ön által említettől eltérően plusz feladat is bekerült: a dunaujvaros.hu weboldal műszaki üzemeltetése és karbantartása. 

Ami a számokat illeti, javaslom bontsa le havi szintre, láthatja: csaknem ugyanannyi a mostani keretösszeg, mint a korábbi. Vagyis 2024-ben közel ugyanannyi pénzért fognak szolgáltatni, mint 2016-ban. Nyilván nem kell részleteznem, hogy ennyi idő alatt mennyivel drágult a munkaerő és az alapanyag.

* Készült-e pontos szakmai kutatás a bekerült felületek ismertségéről, nézettségéről, olvasottságáról?

A közbeszerzés folyamatban van, így nem tudhatjuk melyek lesznek a bekerült felületek. 

* A kikerült média felületek ismertségéről, hallgatottságáról volt-e tudomásuk a döntés meghozatalakor?  

A közbeszerzés folyamatban van, így nincsenek kikerült felületek sem.

* Tervezik-e a kiesett médiumokat üzemeltető, most is nehéz helyzetben lévő helyi vállalkozások, mint munkáltatók támogatását, segítését, s ezzel munkahelyeket megtartva, továbbra is biztosítva a helyi kiegyensúlyozott tájékoztatást?

Nem titok, hogy magam is eltöltöttem néhány évet a médiában. Sok száz munkatársam és magam is utcára kerültünk, amikor munkahelyünket átalakították. Emberileg minden kollégával együttérzek, aki bármilyen okból is nehéz helyzetbe kerül, de azt szögezzük le: itt magáncégekről van szó. Nem érzem arányosnak, hogy a médiacégeket emelje ki az önkormányzat, és támogassa őket külön is, miközben ilyen támogatásra tucatnyi másik vállalkozás is rászorulna, különösen a mostani helyzetben. 

Ami a kiegyensúlyozott helyi médiát illeti: őszintén hiszem, hogy az október 13-a utáni időszakban bizonyította a városvezetés, hogy lehet kiegyensúlyozott helyi médiát csinálni. Olyan újságot, ami nem a helyi ellenzék ekézéséről szól, és aminek nem integet minden oldaláról a polgármester. Ezt a továbbiakban is biztosítani fogjuk.


Azonban néhány ellentmondást vélünk felfedezni Medgyesi Miklós sajtószóvivő csütörtöki, illetve mostani válaszai között.

Előző levelében még tételesen felsorolta, hogy a közbeszerzési pályázat milyen tartalmakra (Dunaújvárosi Hetilap – ingyenes közéleti újság, Dunaújváros online dunaujvaros.com – internetes portál, DSTV Dunaújváros Helyi Televízió,  dunaujvaros.hu – műszaki üzemeltetés és karbantartás) terjed ki. Ma azt írta: „A közbeszerzés folyamatban van, így nem tudhatjuk melyek lesznek a bekerült felületek.” Az egyik válaszában problémásnak nevezte a korábbi közbeszerzést, amely előírta, hogy konkrétan melyik médiumoktól kell tartalmat vásárolni. Azonban az első felsorolásban is szerepel egy nevesített médium. Kifogásolta, hogy a korábbi közbeszerzésben szereplő Rádió 24 és az InfoDunaújváros magán cégek termékei, nem önkormányzati tulajdon. Szeretnénk tájékoztatni, hogy a DSTV üzemeltetője, a DS Média Kft. a nyilvános cégadatok alapján magántulajdonban van. Egyébként érdekes még az a tény is, hogy az önkormányzat által finanszírozott médiumok egyike sem tartotta fontos információnak a közel egymilliárdos közbeszerzés tényét, hiszen említést sem tettek róla. Pedig Pintér Tamás polgármester szerint is nagy horderejű döntés volt, hiszen név szerinti szavazást rendelt el ennél a pontnál.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW