EgészségKözélet

Kiemelt kórház a járvány alatt

A Szent Pantaleon Kórházban a koronavírus-járvány miatt a központilag kihirdetett veszélyhelyzet protokollja szerint végzik a munkájukat.

Folyamatosan érkeznek a központi elosztórendszeren keresztül az egészségügyi dolgozók számára a speciális védőeszközök. A megváltozott helyzetről, a részletekről dr. Mészáros Lajos főigazgatót kérdeztük, aki az egészségügyben dolgozók nevében köszöni a közvélemény támogatását.

Kiemelt ellátóközpont lett a Szent Pantaleon Kórház

Eddig 130 000 ember ellátási körzete volt a kórház, de ez a veszélyhelyzet kihirdetésével megváltozott, tovább bővült. A fővárosi Szent László Kórház, illetve az ajkai regionális Magyar Imre Kórház teljes egészében átálltak a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére, ellátására, ezért az ő területüket szétosztották több más, erre kijelölt kórház között, így a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház is kapott új területeket. A dunaújvárosi kórház március 18-tól bekerült abba 14 kórházat magában foglaló rendszerbe, amelyet kijelöltek a koronavírusos betegek ellátására.

Az akut ellátásokra koncentrálnak

A főigazgató elmondta, hogy a megszokott ellátási protokollhoz képest a legfontosabb változás az, hogy a tervezett ellátásokat leállították. Kivéve azokat, amelyeknél az ellátás hiánya hosszú távú egészségkárosodást okozhat, tipikusan ilyenek például az onkológiai műtétek. Tehát az akut ellátásokra koncentrál a kórház. Ezen belül jelentősen megnövelték a fertőzőosztály kapacitásait, ágyszámát és létszámát is, és úgynevezett háttérintenzív-osztályos részlegeket jelöltek ki. Van olyan őrzőhelyiségük, ilyen például a frissen átadott neurológiai stroke-őrző, ami alkalmas erre a feladatra. llyen a műtő-ébredő is, hiszen most jóval kevesebb tervezett műtét történik az előbb említett okból kifolyólag, így ez is átalakítható intenzívosztályos-részleggé.

A kapcsolattartásról, a tájékoztatásról

Ami betegek és hozzátartozók kapcsolattartására vonatkozik, a veszélyhelyzet kihirdetése óta látogatási tilalom van. A betegeknek meghatározott, a kapcsolattartásra vonatkozó jogaik is vannak. Ennek részeként telefonon érintkezhetnek családtagjaikkal, hozzátartozóikkal, akik csomagot is küldhetnek be a portaszolgálat közvetítésével. Ami a kórház külső félnek adandó hivatali tájékoztatási kötelezettségét illeti, az csak a veszélyhelyzeti előírások szerint történhet. Ennek részeként a koronavírus-járványhoz kapcsolódó tájékoztatásról kizárólag a központi irányító törzs rendelkezhet, a kórházaknak egyenként erre nincs felhatalmazásuk.

Új betegellátó eljárási rend lépett életbe

Azoknál a részlegeknél, ahol maga a koronavírus-ellátás folyik a kórházban – ez az intenzív, az infektológia, azaz a fertőző, valamint a sürgősségi osztály – kötelező a speciális védőfelszerelések használata.

Maga a koronavírus-gyanú feltárása az eljárásrend szerint egyébként már a kórházi épületen kívüli ellenőrző sátornál, a beléptetési pontnál testhőmérséklet-méréssel és szóbeli megkérdezéssel kezdődik. Ezt mindenkivel, aki a kórházba belép, megcsinálják. Ennek eredménye alapján itt történik az úgynevezett betegút meghatározása. E szerint van egy vörös és egy fehér út, amelyben már a legelején leválasztják a koronavírus-gyanús eseteket. Ez alapján kerülhetnek tovább az ellátottak a vörös vagy fehér zónába. Ez három területet, a sürgősségi, az infektológiai és az intenzív osztályt érinti. A sürgősségi ellátásban maga a vörös zóna a régi sürgősségi osztály területén lett kialakítva. Ide kerülnek a koronavírus-gyanús betegek vizsgálatra és diagnosztikára. Az új épületszárny földszintjén alakították ki a fehér zónát – nevezzük úgy, hogy – az egyéb sürgősségi betegek ellátására. A sürgősségi ellátás mellett az intenzív és az infektológiai osztályon is felállították a vörös és fehér zónát, ahol külön kezelik a koronavírus-gyanús és az nélküli betegeket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az intenzív osztály esetében vörös zóna lett az eredeti ellátóhely, a fehér zónát pedig a neurológiai osztály újonnan létrehozott – a már korábban említett – stroke-őrzőjében alakították ki. A diagnosztikában (értsd: sürgősségi ellátás) is szétválasztották a vörös és fehér zónát, így megvan, hogy melyik röntgenkészüléken készülnek mellkasfelvételek a koronavírus-gyanús esetekben, és hova mennek az „egyéb” betegek. Ugyanez megvan az ultrahangvizsgálat esetében és a liftnél is kijelölték, hogy melyik a „vörös”. Ezek nagyon fontos lépések, hiszen ezek annak érdekében történtek, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek a nem koronavírus-gyanús, de kórházi ellátásra szoruló betegek.

Speciális védőeszköz-ellátás

A kórházi beszerzésekkor külön kell választani a már korábban szerződésben lekötött kapacitásokat, illetve az egyedi beszerzéseket. A speciális védőeszközöket e tekintetben is soron kívül kezelik, ezeket engedélyeztetni kell a „központi operatív törzzsel”, amely a gyakorlatban 24 órán belül megtörténik.

Szerdán (ahogy ezt tegnap már dr. Galambos Dénes minisztelnöki biztos is elmondta – a szerk.) megkapták azokat a speciális védőeszközöket, amelyeket a járványügyi helyzetben tudnak felhasználni: 100 darab FFP3, 600 FFP2, 100 orvosi szkafander és védőszemüveg, valamint 50 ezer darab védőkesztyű.

A kórház veszélyhelyzeti működésével kapcsolatban létrehoztak egy belső menedzsmentszintű operatív törzset, amelynek tagjai a főigazgató mellett az orvos-, az ápolási és a gazdasági igazgató, valamint a sürgősségi és az infektológiai osztály vezetője. Naponta ülésezik ez a törzs, és az aktuális eljárásrendnek megfelelően meghozza azokat a belő döntéseket, amik szükségesek.
(Az interjút követően kaptuk a hírt, amely szerint hétfőn reggeltől minden kórház élén megjelennek az egyenruhás „kórházparancsnokok”. Orvosszakmai kérdésekben természetesen nem ők fognak dönteni, hanem az orvosok, de a járványügyi előírások betartása, betartatása, a készletek rendelkezésre állása, a személyzettel való gazdálkodás folyamatos „karbantartása” a „kórházparancsnokok” feladata lesz – a szerk.)

Szerző: Várkonyi Zsolt forrás: duol.hu

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW