KezdőlapKözéletMár nem fontos a Dunaferr?

Már nem fontos a Dunaferr?

-

Ma egy hete történt, hogy az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalóit Tankhilevich Evgeny legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes levélben arról tájékoztatta, hogy a hónapok óta fennálló kritikus termelési szint miatt az október 10-ig esedékes munkabéreket és az egyéb juttatásokat – a pénzügyi lehetőségeik függvényében – csak ütemezetten tudják teljesíteni.

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezete is tiltakozott a levél tartalma miatt, ami véleményük szerint törvénytelen, és a társaság még érvényben lévő kollektív szerződésével is ellentétes. Az ügy érdekessége, hogy a Dunaújváros önkormányzata és az ISD Dunaferr Zrt. között meglévő „borzasztóan” jó viszony ellenére ez az információ nem jutott el az önkormányzat által, az adófizetők pénzéből közel egymilliárd forinttal finanszírozott Dunaújvárosi Médiarendszerhez. Bár lehet, hogy mi voltunk figyelmetlenek, de a mai napig nem találkoztunk az általuk üzemeltetett egyetlen fórumon sem a város jövőjét jelentősen befolyásolható történettel. Az is előfordulhat, hogy a médiumok szerkesztőinek kapacitását lefoglalta a „kirakatperről”, illetve a gazdasági alpolgármester által „kiizzadt” pénzügyi értékelésről adott híradás elkészítése. Értelemszerűen, így az önkormányzat közösségi oldalán megjelent múlt heti legfontosabb történések közé sem került bele a várost és az itt lakókat érintő égető probléma. Pedig néhány hete a körzet országgyűlési képviselője, Kálló Gergely még azt nyilatkozta, hogy sikerült korrekt, partneri viszonyt kialakítani a Vasmű vezetésével, amiről természetesen azonnal beszámolt a városi „propagandagépezet”.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A Húsvét alatt zárva lesz a könyvtár és a múzeum is

0
A József Attila Könyvtár és az Intercisa Múzeum is arról tájékoztatja az érdeklődőket, hogy március 29. és április 1. között, vagyis nagypénteken, nagyszombaton, húsvétvasárnap...
DunaOnline

FREE
VIEW