KezdőlapKözéletMi vár Dunaújvárosra Pintér Tamás vezetésével, a városvezetés nyitott-e a pártsemleges együttműködésre?

Mi vár Dunaújvárosra Pintér Tamás vezetésével, a városvezetés nyitott-e a pártsemleges együttműködésre?

-

A mai napon Szalai Attila a JOBBAT SZERETNÉNK! DUNAÚJVÁROS Facebook közösség alapítóinak nevében nyílt levélben fordult Pintér Tamás polgármesterhez. A nyílt levelet szerkesztőségünkhöz is eljuttatta, amelyet betűhíven közlünk:

Nyílt levél Pintér Tamáshoz, Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteréhez

Tisztelt Polgármester úr!

Ismételten a JOBBAT SZERETNÉNK! DUNAÚJVÁROS Facebook közösség alapítóinak nevében és megbízásából írok Önnek nyílt levelet, amelyet a helyi sajtóhoz is eljuttatok.

A Dunaferr dolgozóinak, a városlakóknak, az Önök szavazóinak élete problémássá, fenyegetővé vált az elmúlt időszakban. Ennek egyik oka az, hogy a város munkaerőpiaci és gazdasági helyzete erősen kiszolgáltatott.

Véleményünk szerint, a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen elfogadott határozati pontok arról tanúskodnak, hogy az Ön által irányított városvezetésnek sok egyéb mellett széleskörű gazdasági, üzleti szakértői segítségre van szüksége. Úgy véljük, hogy a helyzet megoldása látszólagosan meghaladja a képességeiket.

Nagy örömünkre szolgálna azonban, ha a tetteik és az eredményeik rövid időn belül megcáfolnák ezen véleményünket és nem csupán egy kormánynak írt levélben, az amúgy fontos szemétszedésekben, a panaszkodó nyilatkozatokban és pár feljelentésben merülne ki az Önöktől látható városvezetői teljesítmény.

A város iránt érzett felelősségünk és az alapítók köreiben megszokott pártatlan együttműködés kapcsán teszünk egy újabb felajánlást a város érdekében. Tudjuk, hogy nem értünk mindenhez, de a szándékunk segítő és kooperatív.

Az ön, vagy a megbízottja esetleges válaszában kérem kerülje a személyeskedést, a kioktató, lekezelő stílust. A helyzet és a felajánlás komolyságához méltatlan lenne egy újabb arrogáns, becsmérlő, de a lényegi kérdéseket kínosan megkerülő válasz.

Rendelkezésünkre állnak bizonyos szakértői erőforrások, sikeres hazai és nemzetközi tapasztalatok, kapcsolatok, amelyeket készek vagyunk önzetlenül, csak és kizárólag a városi érdekeinek alárendelve felajánlani.

Több, mint egy éve, a Rajta Újváros! Egyesület színeiben induló képviselők soha korábban nem látott felhatalmazással nyertek önkormányzati választást, amit pár hónappal később kiegészítettek egy időközi országgyűlési választási sikerrel is. A város szavazóinak többsége bizalmat, felhatalmazást, lehetőséget adott Önöknek.

A városlakók egy része megérti, hogy a járványhelyzet bizonyos mértékben átrendezte a viszonyokat. A városlakók egy része még türelmesen várja, hogy történjen valami valóban előremutató a városban.

A hírekben található hazai és nemzetközi információk alapján az a feltételezés, hogy a járványhelyzet jövő nyárig nagy részben rendeződik.

A JOBBAT SZERETNÉNK! DUNAÚJVÁROS Facebook közösség alapítóinak az a tiszteletteljes kérdése, hogy a városvezetésnek milyen letisztázott elképzelései, tervei vannak a járványhelyzet utáni időszakra.

Milyen konkrét jövőképpel és városfejlesztési tervekkel rendelkeznek és azokat megismerhetjük-e, azokhoz csatlakozhatunk-e? Örömmel, szívesen és önzetlenül vennénk részt a város fejlesztésében, ahogy tettük ezt az elmúlt évtizedekben is.

Az Önök által remélhetőleg kidolgozott és jóváhagyott tervek tartalmaznak-e garantált megoldásokat:

– az élővizek védelmére;

– a levegőminőség javítására;

– a közvilágítás fejlesztésére;

– az új munkahelyek tömeges megjelenésére;

– a helyi, de nem média vállalkozások támogatására;

– a város munkaerőpiaci kiszolgáltatottságának csökkentésére;

– az idősödő lakosság igényeinek kielégítésére;

– a fiatalok megtartására;

– az új városlakók ide vonzására;

– a tömeg- és versenysportok fejlesztésére;

– a kulturális élet színesebbé tételére;

– a gazdag városi örökség és múlt karbantartására és megőrzésére,

– vagy bármi egyéb nemes célra vonatkozóan?

Rendelkeznek-e különböző vészhelyzeti tervekkel? Legyenek azok ipari, természeti katasztrófával, vagy a hírekben megjelenő vasműs helyzethez hasonlatos gazdasági, megélhetési problémákkal kapcsolatosak.

A kérdéseink és felajánlásunk célja az, hogy az Önök által az elmúlt közel másfél évben kidolgozott, de eddig be nem mutatott, meg nem ismert tervek, célkitűzések megvalósításához a JOBBAT SZERETNÉNK! DUNAÚJVÁROS Facebook közösség alapítói is hozzájárulnának, önzetlenül csatlakoznának.

Felajánlásunk, a korábbi, de fel nem használt repülőjegy és zászlótartó felajánlásokhoz hasonlóan előzékeny és a város érdekeit szolgáló.

Ismételten kérjük, hogy a felvetésünkre egy megyei jogú város polgármesteréhez méltó komoly választ adjon Ön, vagy a megbízottja. A kioktató, lekezelő, arrogáns, becsmérlő válasz méltatlan lenne Önhöz, a helyzethez és az alapítók több évtizedes sikeres hazai, nemzetközi és lokálpatrióta múltjához.

Úgy gondoljuk, hogy az önök választói felhatalmazása és a még látszólagosan hiányzó, de önzetlenül felajánlott szaktudás nagyban hozzájárulna a város fejlődéséhez.

Dunaújváros, 2020. október 27.

Szalai Attila

a JOBBAT SZERETNÉNK! DUNAÚJVÁROS Facebook közösség alapítói nevében.

Természetesen a témával kapcsolatban az önkormányzat válaszait is közzé tesszük, ha kívánnak reagálni.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Dunaújvárosból is várják a jelentkezéseket a „Közlekedik a család” vetélkedőre

0
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintő, megfontolt módon, egymásra partnerként tekintve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az...
DunaOnline

FREE
VIEW