KezdőlapDunaferrAcélvárosi valóság és ami mögötte van

Acélvárosi valóság és ami mögötte van

-

Ez év október 22-én Dunaújváros MJV önkormányzata rendkívüli közgyűlésén öt pontban hozott határozatot, amelyben Magyarország Kormányától kér segítséget a Dunaferrnél kialakult nehéz helyzet ügyében. Hogyan is jutottunk idáig?

Dunaújváros

Azt, hogy a Cipruson bejegyzett offshore cég által tulajdonolt Dunaferrnek miért is kellene állami támogatást kapnia, ez állandóan visszatérő kérdés. Ugyanis nem kaphat. Lehet ezt önkormányzati közgyűlési határozatba vagy állásfoglalásba csomagolni, aggódó sorokat írni a miniszterelnöknek, akkor sem.

Korábban megírtuk, hogy Dunaújváros MJV rendkívüli közgyűlése október 22-én döntött arról, hogy a Dunaferr ügyében kérik a kormány segítségét. Azét a kormányét, amely többször jelezte a Dunaferr vezetésének részvényvásárlási szándékát elsősorban a munkahelyek megtartása, illetve a beruházások, köztük a környezetvédelmi beruházások megvalósítása érdekében, amellyel érdemben beleszólhatott volna a cég működésébe, a munkavállalók sorsának alakításába.

Ez a Dunaferr vezetésének akkor nem kellett. Ma pedig a kormányzat részéről már nincs napirenden a részvényvásárlás kérdése.

Az önkormányzat mégis a kormányhoz fordult támogatásért, amelyben többi között szerepelt a munkabérek megelőlegezése az év végéig, és a már meglévő és keletkező szállítói tartozásokra vonatkozó kormánygarancia kérése is a jövő év végéig. (Eközben november elején a Dunaferr az októberi bérek egy részét már kifizette, és úgy tudjuk, hogy a szociális juttatások elmaradásában is „törlesztett” a cég – a szerk.) Mily meglepő a szállítói tartozások megfinanszírozása szerepelt Ev­geny Tankhilevich ez év március 19-én, kormányzati szereplőknek írt levelében is.

Az október 22-i közgyűlésen elhangzottak szerint a vasmű támogatásának forrását, fedezetét a Gazdaságvédelmi Alapban találták meg. Ám a mondat végére a pontot nem itt kell keresni, hanem az Európai Bizottság állásfoglalásában, amely szerint „tekintettel az acélágazat világméretű strukturális többletkapacitására, az EU állami támogatásokra vonatkozó szabályai tiltják az acéliparnak nyújtott szubvenciókat.” Ez ugyanis, ha vissza is kellene adni, akkor is tiltott szubvenciónak minősül.

A cégnek még nincs elfogadott mérlege 2019-re

Az sem elhanyagolható tény, hogy a Dunaferr meghatározó részvénycsomagját egy ismeretlen hátterű, Cipruson bejegyzett offshore cég tulajdonolja. És ha még ez sem elég, akkor a közelmúltban épp a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség nyújtott be keresetet a Dunaferr nem cégszerű működése miatt a törvényszéken, ami szintén nem a garanciavállalás hajlandóságát erősítheti, különös tekintettel arra, hogy 2019-re még nincs auditált mérlege a cégnek, amelyből adott esetben a kötelezettségei, adósságállománya is lekövethető lenne.

Persze, ahogy Dunaújváros önkormányzata Facebook-oldalán Pintér Tamás polgármesternek tulajdonítva olvasható „Dunaújváros és a Dunaferr gazdasági súlya nem említhető egy lapon”. Ezzel egyet is érthetünk, és ehhez a szakmai kompetenciákat is hozzávehetjük mindkét oldalról. Döntsék el önök, hogy kire nézve hízelgő ez!

Mindenesetre a polgármester a közgyűlési állásfoglalást megerősítendő levelet is írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyre a kormányfő nevében Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt. Többi között azt írta, hogy a „Dunaferr magántulajdonban álló gazdasági társaság, így működésére és gazdálkodására a kormánynak semmilyen befolyása nincs.”

Mindenesetre, ha elolvasták a fenti sorokat, a lényeget összefoglalja a válasz.

Tehát itt tartunk. A kormány nem adott, mert nem adhatott támogatást a Dunaferrnek.

Jól tudja ezt Dunaújváros MJV Önkormányzata is, amely közgyűlés elé vitte ezt.

Persze nagy kérdés, nyújt-e még, ad-e még ma is a Dunaferr jövőképet az ott dolgozóknak, az itt élőknek jelenlegi formájában.

Szerző: Várkonyi Zsolt Forrás: Duol.hu

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW