KezdőlapKözélet250 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze

250 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze

-

Az idén 15 éves Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2020-ban is megrendezte Karácsonyi Adománygyűjtését. Az akció célja ebben az évben nem csak az ünnepi időszak megszépítése volt, de a Covid-19 elhúzódó hatása okozta nehézségek enyhítése is a nélkülözők számára.

A gyűjtés keretében november 27-29. között országszerte 160 településen, több mint 250 áruházban a vásárlók nagylelkű adományainak köszönhetően összesen 250 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze. Városunkban két áruházlán négy boltjában fogadták az adományokat. Az Élelmiszerbank közel 6 ezer önkéntese fogadta a gyűjtőpontokon az adományokat, amely közel 50 ezer csomagot jelent a nélkülözésben élők részére még karácsony előtt. A Tesco az adományt ebben az évben is kiegészíti az áruházlánc üzleteiben november 27-29. között összegyűjtött élelmiszerek értékének 20 százalékával pénzadomány formájában, hogy ezzel is segítse az Élelmiszerbank működését és a nélkülözők év közbeni ellátását is. Cseh Balázs, az Élelmiszerbank Egyesület elnöke úgy fogalmazott, az adományozók nagylelkűsége és elkötelezettsége bebizonyította, hogy jól döntöttek, amikor a járványhelyzetben felvállalták a gyűjtés megszervezését. Köszönik minden adományozónak, hogy a Covid-19 járvány legnehezebb hónapjában is gondoltak a nélkülözőkre, és adományaik segítségével a kiszolgáltatott helyzetben élőket együtt segíthetik. Köszönik önkénteseiknek, partnereiknek, hogy velünk együtt dolgoztak.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Negyvennyolc gyorshajtó kapott helyszíni bírságot az elmúlt héten

0
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság arról adott hírt, hogy munkatársaik az év 18. hetében sebességmérési akciókat tartottak, ellenőrizték a biztonsági öv használatát, az ittasságot vagy...
DunaOnline

FREE
VIEW