Közélet

Megosztottak az építésügyi hatáskörök

Megszűntek az egyes jegyzői hatáskörbe tartozó építésügyi hatáskörök 2020. március 1. napjával, és megalakultak az általános építésügyi hatósági, az általános építésfelügyeleti hatósági és az örökségvédelmi feladatokat ellátó fővárosi és megyei kormányhivatali főosztályok, amelyek a korábban szétdarabolt és sokszor nem egységes építésügyi hatósági feladatokat központosították.

A Fejér Megyei Kormányhivatal arra hívja fel a dunaújvárosiak figyelmét, hogy megyénk 108 településén az építésügyi hatósági, építésfelügyeleti hatósági és örökségvédelmi hatósági feladatokat, a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály látja el, dr. Szabó Alíz főosztályvezető vezetésével, három osztályon és három kirendeltségen. A fenti változások mellett szükséges azonban megjegyezni, hogy a folyamatos jogharmonizáció és az új jogszabályi keretek nyújtotta lehetőségek egyes esetekben lazítanak, más esetekben szigorítanak az ügyfelek jogain és kötelezettségein. A helyi önkormányzatok, polgármesteri hivatalok kezéből nem minden – építéshatósági jellegű – hatáskör került át a kormányhivatalok fennhatósága alá, illetve bizonyos hatáskörök visszatelepítésre kerültek. A polgármesterek hatáskörébe tartoznak a 2012. december 31. után épült nem építési engedély köteles építmények tekintetében kiadott hatósági bizonyítványok, adott épület rendeltetésének és a rendeltetési egységek számának megváltoztatása tekintetében kiadott hatósági bizonyítványok, a településképi rendeletekben meghatározott előírások betartatása, a településképi konzultáció. Mindemellett a helyi építési szabályzatokat és a mellékletét képező szabályozási terveket is az adott település képviselő testülete fogadja el rendelet formájában. Ezen jogszabályokkal kapcsolatosan érdemes minden esetben a település jegyzőjétől tájékoztatást kérni, mert az esetlegesen tervezett változtatásokkal kapcsolatosan is ő rendelkezik információval.

A jegyzők hatáskörébe tartozó szakhatósági eljárások az adott település közigazgatási területét érintő – telekalakítási-, útügyi-, és vezetékjogi engedélyhez kapcsolódó – szakhatósági ügyek, a kijelölés útján kapott – illetékességi területen kívüli – ügyek.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW