Kékfény

Vádat emelnek a rablással gyanúsítható banda ellen

Az adonyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát annak az ötfős bandának a tagjaival szemben, akik visszatérően fenyegetek, majd kiraboltak egy ercsi férfit.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást H. Tamás és társai ellen. A nyomozás adatai szerint az ötfős társaság 26 éves női tagja jogtalan haszonszerzés reményében 2020. február 7-én perkátai otthonába csalt egy ercsi illetőségű férfit, majd miután megérkeztek a házba H. Tamás, a nő 25 éves élettársa és annak ismerőse készpénzt követeltek a sértettől. A két férfi pénzbeli követelését fenyegetéssel nyomatékosította, melynek hatására az áldozat további pénzösszegeket adott át részükre. A zsarolók ezt követően 2020. február 21-én a sértettet ercsi otthonában keresték fel, ahol a megfélemlített férfi újabb összeget fizetett ki nekik.   H. Tamás és társai ezek után megpróbáltak eltulajdonítani a lakásból több vagyontárgyat, egy játékkonzolt, televíziót és egy hegesztőtrafót, azonban cselekményük közben a rendőrök – összehangolt akció keretein belül – tetten érték őket. A négy férfit és női társukat az egyenruhások elfogásukat követően gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban a Dunaújvárosi Járási Ügyészségnek átadta.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW