KezdőlapKözéletIdén is elkészíti a bevallásokat a NAV

Idén is elkészíti a bevallásokat a NAV

-

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is minden adózónak, a magánszemélyeken túl az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készít személyijövedelemadó-bevallási tervezetet, ami a KAÜ-azonosítás, vagyis ügyfélkapus, e-személyi igazolvánnyal történő vagy telefonos azonosítás után 2021. március 15-étől érhető el a NAV honlapján – erre hívja fel a dunaújvárosi adózók figyelmét Mártonné Beke Éva, a NAV Fejér Megyei Adó-és Vámigazgatóságának sajtóreferense. Ettől függetlenül a NAV már most közzétette a  szja-bevallási nyomtatványt, a kitöltéséhez szükséges webes felület és a hagyományos Általános Nyomtatványkitöltő Program elérhetőségét. Azok, akik maguk készítik el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltőprogramot is, ami a legegyszerűbben a NAV honlapjáról érhető el. Az elkészített bevallások leggyorsabban elektronikusan küldhetők be, azonban a NAV felülete akkor is alkalmas a bevallás kitöltésére, ha valaki nem az Ügyfélkapun nyújtja be azt, hanem hagyományos módon kinyomtatva, papíron. Az szja bevallásának és befizetésének határideje egységesen, mindenki számára 2021. május 20. A NAV weboldalán már minden aktuális bevallási információ elérhető, emellett a NAV folyamatosan közzéteszi az aktuális tudnivalókat, a bevallási tervezettel kapcsolatos határidőket és teendőket. Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A kézmosás fontosságára hívták fel a figyelmet

0
A WHO 2009-ben május 5-ét jelölte ki Kézhigiénés Világnapnak annak apropóján, hogy a kézhigiéné az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésének egyik leghatékonyabb módja. A...
DunaOnline

FREE
VIEW