Közélet

Bevezetik a többkukás szemétszállítást

A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás sikerrel pályázott, én ennek eredményeként ingyenesen kapnak használatba a hulladékszállítási szerződéssel rendelkező ingatlantulajdonosok egy új gyűjtőedényzetet. Erről már az előző városvezetés is beszámolt.

Az új edényzeteket annak érdekében kellett beszerezni, hogy bevezessék a házhoz menő rendszerű, úgynevezett többkukás szemétszállítás, így a kommunális hulladék mellett már a szelektív szemetet is ily módon gyűjthetjük. A kukát kiosztását az önkormányzatoknak kell lebonyolítani. Városunk jelenlegi vezetése arról adott ki tájékoztatást, hogy nálunk területi bontásban vehetik át az új edényzeteket a lakók, elsőként a családi házas övezetek ingatlantulajdonosai. Az első átvételi alkalom február 12-én 9 és 14 óra között, valamint február 13-án 8 és 12 óra között lesz a Magyar út 1,6. szám alatt lévő Innoparkban. Ekkor Először Táborállás és az Északi Lakópark ingatlantulajdonosai vehetik át az új kukákat. A matricával ellátott, 120 literes kukák átvételhez a lakcímkártyát, a személyazonosító okmányt és az adókártyát kell vinniük az érintetteknek.  A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tájékoztatója alapján, az új kukába műanyag üdítős és ásványvizes (PET) palackok, műanyag kozmetikai és tisztítószeres flakonok, többrétegű italos (tejes, gyümölcsleves) kartondobozok, fém italos (üdítős, sörös), illetve konzerves dobozok, alufólia, fémtálcák, fém zárókupakok, valamint a nem kötegelhető papír hulladék gyűjthető. Kérik, hogy a műanyag és fém palackokat, flakonokat, többrétegű italos kartondobozokat kiöblítve, kupak nélkül, kilapítva rakják a gyűjtőbe, így kevesebb helyet igényel. Azt is kérik, hogy ne tegyenek bele gyermekjátékot, illetve nem újrahasznosítható műanyagból készült tárgyakat. Az új kukát a már megszokott szállítási napokon kell kirakni az ingatlan elé. Emellett megmaradnak a szelektív gyűjtési napok, amikor a zsákban gyűjtött szelektív szemetet is elviszik.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW