KezdőlapDunaferrMiért húzza az időt a Dunaferr?

Miért húzza az időt a Dunaferr?

-

Annak érdekében, hogy az ISD Dunaferr cégszerűen tudjon működni, a társaság közgyűlésének cégjegyzésre jogosult személyeket is választania kell a cég igazgatóságába és felügyelőbizottságába is. Ezt kísérelték meg tegnap a többségi Steelhold Limited megbízásából jelenlévő, valamint a kisebbségi tulajdonosok megbízott képviselői is.

Elsődleges céljuknak a törvényes működés helyreállítását tekintik, hogy a társaságcsoport üzemegységei, berendezései rendeltetésszerűen tudjanak működni. Eközben a Evgeny Tankhilevic-féle illegitim vezetés stratégiai befektető helyett egy Safin Dunaferr Kft. nevű cég létrehozásán ügyködik.

Egy keddi dátummal jegyzett, csütörtökre szóló Dunaferr közgyűlési meghívó landolt szerkesztőségünkben, amelyet törvényi hivatkozással – a veszélyhelyzeti állapotra való utalással – három felügyelő bizottsági tag hívott össze.

A közgyűlés helyszínéül a cég székhelye főépületének első emeleti irodája lett megnevezve, amely történetesen Evgeny Tankhile­vich, a Dunaferr legfőbb és általános vezérigazgató-helyettese tárgyalója is egyben. A közgyűlés ugyan meghiúsult, de a következő lépést már a cégbíróság fogja megtenni, tudtuk meg a közgyűlésre érkező részvényesek egyik ügyvédjétől. Eközben egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a Dunaferr húzza az időt, amely nem zárja ki azt, hogy a meglévő tulajdonosi vagyon máshoz kerüljön.

Mindenesetre a színpadi elemeket sem nélkülöző történet részeként a személyzeti bejáró és a főkapu között az épület előtti rész is „zár alatt” volt csütörtökön. A jelenleg igazgatóság, felügyelőbizottság, cégvezetés, aktuális auditált mérleg nélkül üzemelő cég vezetése – lapunk információja szerint – épp csütörtökön kiürítési gyakorlatot végzett a főépületben és előtte, ami előre vetítette azt, hogy az összehívott közgyűlésre érkező képviselők belépése erősen kérdésessé válik.

Az ISD Dunaferr Zrt. székhelyére összehívott közgyűlés helyszínére nem engedték be a részvényesek képviselőit
Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Dátumok, napok, határidők

A közgyűlési meghívót aláíró személyek megbízatása nota bene még 2020. szeptember 30-án lejárt, de a veszélyhelyzetre vonatkozó törvényi előírásokra hivatkozva a veszélyhelyzet visszavonása utáni 90 napig még érvényes. A közgyűlési meghívó – többi között – ezzel indul. Ám abban az időszakban már és még nem volt kihirdetve a veszélyhelyzet. Erre 2020. november 8-án került sor. Nagy kérdés, hogy mindez a törvényi keretek között milyen mozgásteret ad az érintetteknek.

Persze okkal merül fel a kérdés, hogy miért kellett a közgyűlést gyárkapun belülre meghirdetni, hiszen a korábbi hónapok tapasztalatai szerint a gyárba történő bejutás minden esetben a „legfőbb erőművész”(értsd legfőbb és általános vezérigazgató-helyettes – a szerk.) hatáskörébe tartozott. Most is.

Ugyanakkor ismereteink szerint a közgyűlés meghirdetése sem egyértelmű, hiszen az előírások szerint 15 nappal annak összehívása előtt kell a meghívót eljuttatni az érintetteknek a pontos napirendekkel. Eddig az előzményekről, lássuk, mi is történt csütörtökön délután.

Sokat utaztak, de hiába jöttek. Jövő héten folytatják

Bebocsátásra várva

Amíg a helyszínen, a lezárt terület előtt várakoztunk, a vasmű főkapujánál páran egy emelős kocsival egészen közelről és magasan szemrevételezték a főportát borító köveket, a frízeket és a fugázást. Három órakor megérkeztek a közgyűlésre tartók, de őket a vasmű biztonsági szolgálatának emberei nem engedték be a gyár területére, vélhetően a kiürítési gyakorlatra is hivatkozva. Az okokról és a várható eseményről kértünk és kaptunk rövid tájékoztatást a helyszínen dr. Szabó Antal ügyvédtől, aki a Steelhold Limited-et képviselő egyik ügyvédeként mutatkozott be. Lapunknak elmondta, hogy az ISD Dunaferr Zrt. közgyűlését a legnagyobb tulajdonos kérésére a részvénytársaság tisztségükben még meglévő felügyelőbizottsági tagjai megkísérelték összehívni. Azokkal a napirendi pontokkal, amelyek megtárgyalása a társaság törvényes működéséhez elengedhetetlenül szükségesek. Megjelentek a részvényesek és azok képviselői, illetve a felügyelőbizottság egyes tagjai az összehívott közgyűlés helyszínén, amelyet nem tudtak megközelíteni, mert a vasmű általunk ismeretlen vezetője kordonokkal elzárt, és a biztonsági őrség közölte, hogy a részvényesek nem mehetnek be a részvénytársaság székhelyére. A Polgári törvénykönyv szerint a közgyűlést mindig a részvénytársaság székhelyére kell összehívni. Mint ismeretes, múlt pénteken a Steelhold képviselői – meghatalmazásukat bemutatva megpróbáltak a gyár területére bejutni. Ez akkor sem sikerült. Szabó Antal arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Steelhold cég törvényességi eljárást kezdeményezett szerdán, azért, hogy a cégbíróság hívja össze a közgyűlést, hogy a cég törvényes működése szempontjából létfontosságú döntések megszülethessenek. Ebben várhatóan jövő héten döntés születik. Kitért arra is, hogy a cégbíróságnál kezdeményezni fogják, hogy a közgyűlést ne a vasmű telephelyére hívja össze, hiszen oda a meghívottakat nem engedik be.

Dr. Szabó Antal ügyvéd

„A részvényesi sajtóközleményből”

A Steelhold Limited képviselőitől szerkesztőségünk a helyszínen kapott egy írásos „részvényesi sajtóközleményt”. Ebben a többi között leírják, hogy „sajnálatos tény, hogy a vállalatot jelenleg egy olyan személy irányítja, akinek erre semmilyen felhatalmazása nincs, cégvezetői posztra történő kinevezése teljesen jogszerűtlen volt, így azt a cégbíróság sem volt hajlandó bejegyezni.” A közleményben megjegyzik azt is, hogy „a Dunaferr valós tulajdonosaiként elsődleges célunk az, hogy a cég törvényes működését helyreállítsuk, annak üzemegységeit rendeltetésszerűen használjuk.” A jelenleg kapun belüli, magát cégvezetésként aposztrofálók „érkezik már az új stratégiai befektető” kijelentéseire a közlemény így reagál: A cég tulajdonosai mindezidáig nem kaptak tájékoztatást arról, hogy lenne olyan stratégiai szakmai befektető, aki a Dunaferrt komolyan meg szeretné vásárolni, vagy abba tőkét kívánna beruházni. A menedzsment erre vonatkozó állítása nem valós, sőt, saját érdekeit szem előtt tartva még a kormányt is hajlandó félrevezetni. Nem utolsósorban említi az írás a kormányzati szerepvállalás kérdéskörét is. Idézzük: „Több cikk teszi fel a kérdést: mit csinál az állam? Szeretnénk leszögezni, hogy a Dunaferr – bár valaha egy nagy állami vállalat volt – ma nem állami cég. Az állam, bár közvetett eszközökkel segíteni tudja a cég fejlődését, erre közvetlen lehetősége nincs. Az ISD Dunaferr egy magáncég, amelynek nem az a célja, hogy állami támogatásokból tartsa fenn magát, hanem az, hogy nyereségesen működjön, fenntartsa, és lehetőség szerint fejlessze a jelenlegi kapacitásait, kielégítse a piaci igényeket és természetesen profitot termeljen a tulajdonosok számára. Ha a bevételt különböző csatornákon nem viszik ki a cégből – az eddigiek során ez rendszeresen megtörtént –, a vállalat nyereséget termel. Ha van nyereség – van munkabér, van fejlesztés, van osztalék. Ha nincs, akkor mindennek az ellenkezője igaz. Ilyen egyszerű.”

A kőlapok és kődíszek vizsgálata is megtörtént közben

Telefonon kerestük meg Mikó Istvánt, a Steelhold Ltd. válságmenedzsment csapatának tagját is, aki elmondta, hogy a jelenlegi, „Evgeny Tanchile­vich-féle, illegitim vezetés” úgy kíván kikerülni ebből a körből, hogy létrehoz egy Safin Dunaferr nevű kft.-t, amelynek át kívánják adni az üzemeltetést, és így próbálják kijátszani a tulajdonosi jogot. Tehát semmiképpen nem szeretnék, hogy a közgyűlés egy másik igazgatóságot tudjon választani, vagy, hogy csak minél később tehesse meg azt – mondta lapunknak Mikó István.

Mire a sikertelen közgyűlési belépő és rövid interjúnk véget ért, az emelős kocsival dolgozók is befejezték a munkájukat. A történet a cégbírósági döntéssel, ha minden igaz jövő héten folytatódik.

Szerző: Brousil Csaba, Várkonyi Zsolt Forrás: Duol.hu

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW