-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet Elhunyt Gáspár Aladár pedagógus, képzőművész, költő

Elhunyt Gáspár Aladár pedagógus, képzőművész, költő

Több intézmény is közölte a tragikus hírt, hogy 2021. április 2-án, életének 75. évében elhunyt Gáspár Aladár.

A művész és pedagógus 1946. június 27-én született Ságújfaluban. 1968-ban az Egri Tanárképző Főiskolán, majd 1979-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán művésztanárként diplomázott. Tanári pályafutásának legnagyobb részét Dunaújvárosban töltötte, 14 éven át volt Fejér megye rajz szakfelügyelője. Ő indította el 35 évvel ezelőtt az Arany János Általános Iskolában az azóta is sikeresen működő rajz tagozatos képzést. Gáspár Aladár 1992-től 2006-ig, nyugdíjba vonulásáig kollégiumi nevelőtanárként dolgozott a Lorántffy Zsuzsanna Technikumban. 2012-ig biológiát, németet, rajzot, művészettörténetet is tanított. Mindemellett országos hírű Tűzzománc Műhelyt vezetett, ami egyrészt kollégiumi szakkörként, másrészt az iskola művészeti tagozatának szakmai műhelyeként működött. Tanítványai rendszeresen díjazottak voltak az országos középiskolai tűzzománc biennálékon is. 50 évvel azután, hogy Egerben megkapta általános iskolai tanári diplomáját, 2018-ban a Lorántffy középiskolában vehette át az aranydiplomáját. A művészi munkássága elején Bráda Tibor és Patai László voltak a mesterei. 1969-től volt kiállító művész mind itthon, mind külföldön. 1970-től rendszeresen szerepelt dunaújvárosi, Fejér megyei és országos tárlatokon. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Alapító tagja volt az ÚJPART Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesületének. Mint azt a Kortárs Művészeti Intézet írta, festészetének egyéni karaktere az 1980-as évek második felére kialakult – ekkorra sikerült „levetkőznie” főiskolai mesterei stílusbefolyását, és megerősödött benne művészi elhivatottsága, alkotómunkája rendszeressé vált. A 1990-es évek végéig expresszív, szürreálisan figurális képeket festett. Később olyan „sík-plasztikus képek”-et kezdett készíteni, amelyek alapmotívumai töredékes – sokszor alig felismerhető – tárgyias formák (valóságtöredékek), amelyeket plasztikus felületekre applikált. Képein a konkrét (háromdimenziós) és síkszerű (illuzórikus) részletek meghatározhatatlan terekben vegyülnek, amelyek bizonyos távolságból megkülönböztethetetlenek, és a nézőpont változtatása közben más-más vizuális benyomást nyújtanak. Kulturális tevékenységéért megkapta a Pro Cultura Intercisae-díjat. 1970 óta írt verseket, novellákat, amelyek különböző folyóiratokban jelentek meg. 2016-ban adták ki az Úton című verses- képeskönyvét. Köztéri alkotása az Arany János Iskola aulájába készített Arany János pannó. 

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW