Kultúra

Őze Áron rendezésében közös darabra készülnek a bartókosok a Gyulai Várszínházzal

Csaknem ötven előadással és öt új bemutatóval készül a Gyulai Várszínház az idei, 58. évadra, amelyet június 25. és augusztus 19. között rendeznek meg – közölte Elek Tibor, a teátrum igazgatója múlt csütörtökön.

Az MTI összegzője alapján, az online sajtótájékoztatón Elek Tibor elmondta, az öt új bemutató közül három ősbemutató lesz. Egyet teljesen saját fejlesztésben valósítanak meg Mi volnék nélküled? – Jászai Mari emlékezete címmel, négyet más színházakkal koprodukcióban. Idén hat fesztivállal készülnek, a 16. Shakespeare Fesztivált csak magyar társulatokkal, „Shakespeare, amikor magyar” alcímmel rendezik meg június 28. és július 4. között. A magyar teátrumokban évtizedek óta a legtöbbet játszott szerző Shakespeare, a fesztivál ezért arra keresi a választ, hol tart a mai magyar színjátszás Shakespeare műveinek előadásában. A fesztivál zárásaként a Gyulai Várszínház és dunaújvárosi Bartók Béla Kamaraszínház közös bemutatójaként láthatják a nézők Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba Hamlear című darabját, Őze Áron rendezésében. Elek Tibor hangsúlyozta, bíznak abban, hogy június végére valamennyi járványügyi korlátozást feloldják, előadásaikat a hatályos szabályok szerint tartják meg. A részletes programterv elérhető a Gyulai Várszínház megújult honlapján.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW