KezdőlapKözéletKét dunaújvárosi diák döntőzött a történelem versenyen

Két dunaújvárosi diák döntőzött a történelem versenyen

-

A budapesti Ady Endre Gimnázium immáron harmadik alkalommal szervezte meg a Kárpát-medencei történelemversenyt, amelynek idei témája az 1848/49-es forradalom és szabadságharc volt.

A 10-11. évfolyamos diákoknak ajánlották a megmérettetést, de ettől fiatalabbak és idősebbek is nevezhettek rá. A háromfordulós versenyre hetven tanuló jelentkezett az ország minden tájáról, még Szatmárnémetiről és Szilágysomlyóról is. Tíz tanuló visszalépett a kezdés előtt (például covidos megbetegedés miatt), így végül hatvanan igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani. Városunkat hat gimnazista képviselte: Ocztos Dominik Róbert, a Pannon Oktatási Központ kilencedikes tanulója, valamint Sümegi Lili Enikő, Ba Dominik, Radócz László András, Romfa Bianka és Pakai Boglárka, a Széchenyi István Gimnázium diákjai. Decemberben volt az első forduló, amikor is tesztkérdésekre kellett válaszolniuk. A februári, második kör legfőbb feladata egy esszé kidolgozása volt.  Az eredmények alapján innen a tizenöt legjobb versenyző jutott az országos döntőbe.  A szervezők személyes találkozó során bonyolították volna le a finálét áprilisban, ám a járványügyi helyzet miatt az online térben szóbeliztek a fiatalok. Két dunaújvárosi döntősünk volt: Ocztos Dominik Róbert a második helyen zárta a versenyt, míg Sümegi Lili Enikő a kilencedik helyen végzett. Az eredeti terv alapján egy budapesti városnézéssel és a Nemzeti Levéltár látogatásával színesítették volna a döntőt, ám a pandémia miatt ez sem valósulhatott meg. Viszont dr. Hermann Róbert egyetemi tanár, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár kutatócsoport-vezetője a szabadságharc legendáiról és távhiteiről tartott előadást a résztvevőknek. A professzor volt a verseny szakmai lektora, és a diákok szakirodalmi felkészülését jelentő könyv szerzője is.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Elhunyt Kovács Péter olimpiai bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes tornász

0
Szombaton, 64 éves korában elhunyt Kovács Péter olimpiai bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes tornász, a Kovács-szaltó névadója- írja az MTI. Kovács halálhírét egykori klubja, a Dunaújvárosi...
DunaOnline

FREE
VIEW