Kultúra

Egy új színházi fesztivál műsorában szerepel a Bartók egyik darabja

Szabadtéri Játékok a Skanzenben elnevezéssel színházi fesztivált szervez az Ivancsics Ilona és Színtársai- írja az MTI a szervezők közleménye alapján.

Az előadássorozatnak június 18-28. között a szentendrei Skanzen Amfiteátruma ad otthont. Az idén első alkalommal szervezik meg a fesztivált, amelynek egyik különlegessége a műfajok sokszínűsége. Az eseménysorozat június 18-án kezdődik az Ivancsics Ilona vezette társulat bemutatójával, A koppányi aga testamentuma című produkcióval, amelyet négy vendégtársulat előadása követ június 28-ig. Június 20-án látható lesz a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művéből készült előadása. Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című művét június 23-án tűzik műsorra a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadásában. Szigligeti Ede Liliomfi című darabja június 25-én látható a Váci Dunakanyar Színház produkciójaként. Ezerarcú Délvidék címmel június 27-én a Magyar Állami Népi Együttes előadása várja a közönséget. Mint a közleményben kiemelik, a szervezők céljai között szerepel, hogy magyar drámakincseket – köztük vidámakat és zenéseket is – színre vigyenek és hasonló értékrendben gondolkodó társszínházakat hívjanak meg, akár a határon túlról is, aminek idén a korlátozások szabtak gátat. Az előadások a hatályban lévő rendeleteknek megfelelően, az intézmény vezetősége által meghatározott védelmi intézkedések betartása mellett látogathatók.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW