Közélet

Rajz- és fotópályázati eredményekről számolt be a Pannon

A Pannon Oktatási Központ arról számolt be, hogy iskolájuk 9.b osztályos tanulója, Hajnal Anna megnyerte a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. által a Víz világnapja alkalmából kiírt rajzpályázat középiskolás kategóriáját.

Anna az első helyezettje volt hagyományos „Tél és karácsony” című iskolai pályázatnak is. A Pannon idén tavasszal immáron hatodik alkalommal rendezte meg a házi fotópályázatt. A versenyt Fehériné Hamucska Andrea rajz szakos tanárnő honosította meg a gimnáziumban a Fejér Megyei Diáknapok előválogatójának. Az évek folyamán egyre nagyobb érdeklődés hatására a megmérettetés önálló pályázattá nőtte ki magát, így rendezték meg tavaly és idén is a karantén idején. A mostani megmérettetés győztese Vincze-Hajnal Blanka lett, a második Sümegi Kristóf, míg a harmadik helyet Tóth Bence szerezte meg. A nyertes és a zsűrizésre beválogatott fotókból kiállítás is nyílt a POK aulájában, amely június 15-ig tekinthető meg.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW