KezdőlapKözéletIsten éltesse a kilencvenöt esztendős Nagy Istvánt!

Isten éltesse a kilencvenöt esztendős Nagy Istvánt!

-

-Hirdetés-

Három éve gyémántlakodalmukat tartották Nagy István és Kálmán Rozália Rácalmáson, amikor is szinte az összes unoka, dédunoka jelen volt a gyerekeikkel együtt.

S hogy az idei év István bácsinak meghozta pünkösdre a 95. születésnapot is, abban nyilván annak is nagy szerepe van, hogy éppen egyéves kislányuk és fiuk születésekor csodával határos módon gyógyult fel a tüdővérzésből még az 1940-es években… Isten, haza, család és a föld – ez tartotta meg, vallja ma is. A héten persze több köszöntést megélhetett szerettei körén kívülről is, hiszen szombaton Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is meglátogatta őt.

– Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy egy köztiszteletben álló rácalmási személyt, a 95 éves Nagy István bácsit köszönthettem születésnapja alkalmából. Azért is volt ez számomra megtisztelő, mert ismerve a múltját, a mai fiatalok számára igazán példát állított. Három irányvonal határozta meg zsinórmértékként az ő életét. Az első számú a Jóisten szeretete volt és a vallásosság, a második a család szeretete és a családhoz való hűség, a harmadik pedig a magyar föld szeretete és a kétkezi munka. Világ­életében ezekkel az elvekkel, ezekkel az irányvonalakkal élt, s amint hallhattuk, a mai napig, igaz, kicsit már megfogyatkozott erővel, de tiszta szívvel éli hétköznapjait. Templomba jár, még mindig rendezi a családját, a portáját, a kertjét kétkezi munkájával. Ennél nagyobb öröm, hogy kedves felesége is 92 évesen vele van. Azt remélem, hogy három év múlva, 75. házassági évfordulójukon is itt köszönthetem őket.

Az ünnepelt Nagy István és Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A köszöntés persze éppen úgy szólt annak a földhöz és magyarságához hű családapának, aki volt akkor is, amikor 50–60–90 kataszteri holdon gazdálkodott, és 1945/46-ban a Kisgazdapárt tagja is lett. Aztán a helyi baromfitelep tojásraktárában dolgozott, majd 28 év után a Dunai Vasműből ment nyugdíjba harmincöt éve, darusként. Huszonegy éve tagja a Fidesznek, s mint a legidősebb tag máig tájékozódik a napi aktualitások között is.

– Nagy meglepetés és öröm volt Orbán Viktor miniszterelnök úrtól köszöntő levelet kapni születésnapomra, s most is végtelen meglepett megyénk fiatal közgyűlési elnökének személyes gratulációja. De halljátok, az időjárás a gazdákra most nem nagyon jó, a föld meg a termés szenvedi meg ezt a szárazságot, nagyon kellene az eső, mert ez senkinek nem jó… – mondta.

Kiváló volt viszont a kedves feleség, Kálmán Rozália pitéje, ahogy István bácsi kiváló pálinkája és bora is az asztalra került a csodálatos torta és házi pogácsa mellé, jó gazdához mérten, kínálva azt, olykor a könnyeket nyelve, de igaz örömmel. Aggódva termésért, földért, családért. Olyan igaz szeretetkötésben, amihez foghatót példaként lehet és kell emlegetni hagyományaink, kultúránk és hitünk megtartása érdekében. Mindig, örökkön örökké.

Szerző: Pálinkás István Forrás: Feol.hu

-Hírdetés-
- Hírdetés-

El kell olvasni

Szirénapróba lesz hétfőn

0
A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról tájékoztatja a lakosságot, hogy a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített Monitoring és Lakossági Riasztó rendszer szirénáinak működését...

Folytatódnak a földárverések

DunaOnline

FREE
VIEW