Közélet

Bejegyezték a Dunaújvárosi Egyetem fenntartói alapítványát

A kormány a hazai felsőoktatás versenyképességének növelése, a korszerű képzések érdekében nyitotta meg a fenntartói modellváltás lehetőségét az egyetemek előtt. 

Szenátusaik kezdeményezései alapján idén augusztustól újabb tíz felsőoktatási intézmény működhet rugalmasabb keretek között, így a Dunaújvárosi Egyetem is. E folyamat meghatározó mérföldköveként mára megtörtént a tizenegy egyetemet a továbbiakban fenntartó alapítványok bejegyzése is- erről számolt be az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Mint azt a tárca felidézte, az Országgyűlés áprilisban döntött arról, hogy újabb felsőoktatási intézmények fenntartói jogait adják át közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak. Mostanra az utolsó alapítvány bejegyzése is megtörtént, mindegyikük megkezdheti tehát működését.  Kuratóriumaik és az egyetemi szenátusok közösen dolgoznak azon, hogy a modellváltás kínálta lehetőségeket gyakorlati eredményekre váltsák. Összesen 21 modellváltó egyetemen a hazai hallgatók közel 70 százaléka, több mint 180 ezer fiatal tanul majd 2021 szeptemberétől. A minisztérium azt is írta, a magyar kormány azon dolgozik, hogy a hazai felsőoktatás egész rendszerét és annak minden szereplőjét érdekeltté tegye a nemzetközi szinten is elismerést kiváltó eredmények felmutatásában. A kiszámíthatóbb működési környezetnek köszönhetően az intézmények rugalmasabban, gyorsabban reagálhatnak a gazdasági igényekre. A modellváltó egyetemek a helyi gazdaságfejlesztés motorjaiként biztosíthatják a képzési, kutatási, innovációs, művészeti, sport- és kulturális szolgáltatási hátteret régiójuk és Magyarország versenyképességének növeléséhez.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW