Közélet

Harmadik oltásra is jelentkezhetnek az idősek

A magyar lakosság további átoltottságának növelése érdekében oltási akciót szervez a 60 év felettiek számára az országos oltási munkacsoport.

Mint azt a Fejér Megyei Kormányhivatal hangsúlyozza a dunaújvárosi polgárok számára is, az időseket háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemisták segítségével keresik fel személyesen. A vakcina beadása otthon és a rendelőben is megtörténhet. A feladatok ellátásához önkéntes orvosok jelentkezését várják a kormányhivatalok. Azok az egyetemisták, akik már legalább tíz félévet teljesítettek képzésükből, az oltást is beadhatják, az akcióban való részvételük pedig beleszámít a gyakorlati képzésükbe. Az oltási akció során egyrészt  a még be nem oltott időseket keresik fel, az adatok szerint 470 ezer 60 év feletti személy még nem kapott oltást, az érintettek 83 százaléka élt már az oltás lehetőségével, számukra már elérhető a harmadik oltás is. A harmadik dózisra a háziorvosnál, illetve az időpontfoglalón keresztül a kórházi oltópontokra is be lehet jelentkezni -ahol az orvos dönt arról, milyen vakcinát kapjon a jelentkező. Kiemelik, hogy az átoltottság miatt járványügyi szempontból Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, de a koronavírus delta variánsa agresszíven fertőz, és a többi közt a Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban és Horvátországban nyaralók között is terjed.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW