Kultúra

Őze Áronnak ítélték oda Gyulán a Havasi István-díjat

A Gyulai Várszínház történetének legsokszínűbb, a nézőszámot, a jegyárbevételt, a szakmai visszajelzéseket és közönségvéleményeket tekintve a legsikeresebb évadját tartotta meg a nyáron – tájékoztatta a teátrum közleményben az MTI-t.

Itt mutatták be július 4-én a Shakespeare Fesztivál műsorában a Bartók Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös produkcióját, a Hamlear, a dán királyfiból lett brit király című darabot. Ezt az előadást Őze Áron rendezte, a főbb szerepekben pedig többek között Nagy Ervint és Koltai Róbertet láthatta a közönség.  A Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete az évadzáró testületi ülésén nívódíjak odaítéléséről döntött, amely a város képviselő-testületének jóváhagyása után válik hivatalossá. Az önkormányzat által alapított Havasi István-díjat Őze Áron rendezőnek ítélték Győrei Zsolt és Schalachtovszky Csaba Hamlear című darabjának „eredeti és kiemelkedő színvonalú megrendezéséért”. A teátrum az 55 napos nyári évad alatt csaknem 60 programot valósított meg. Hat fesztivált bonyolítottak le, a felolvasószínházi előadást is számítva hat bemutatót valósítottak meg, amiből négy kortárs magyar művek ősbemutatója volt, így a Hamlear is. A nyári ősbemutató után 2021 őszén mutatják majd be a koprodukciós darabot a dunaújvárosi színházban.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW